"Nem szimpla lógás" - hová mennek iskola helyett a tüntető diákok pénteken?

„Nem szimpla lógásra biztatunk benneteket - annak ellenére, hogy a túlterheltség miatt bőven ráférne mindannyiunkra a pihenés” - írják a január 19-i „Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért” akció szervezői.

  • Eduline
Stiller Ákos

„Január 19-én délelőtt nem megyünk suliba, kiállva az oktatási rendszer fejlesztéséért. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szimpla lógásra bíztatunk Benneteket (annak ellenére, hogy a túlterheltség miatt bőven ráférne mindannyiunkra a pihenés)” - írják a szervezők a Facebookon.

Arra kérik a diákokat, hogy az ország bármely pontján is tanulnak, iskola helyett beszélgessenek aznap délelőtt egy erre alkalmas, előre megbeszélt, iskolán kívüli helyszínen és időpontban az osztálytársaikkal arról, hogy mit tartanak a legnagyobb problémának az oktatásban, emellett kisebb diákfórumok szervezésében is részt vesznek.

„Aki szervezi vagy részt vesz egy ilyen délelőtti diákfórumon, annak a Független Diákparlament igazolni tudja a január 19-i iskolai távollétét, így nem kell 1 nap szülői igazolást elhasználnia. Mindenki más esetében viszont szülői igazolásra van szükség” - írják.

Videóban üzennek a diákok: ezért tüntetnek január 19-én

Eddig majdnem 8 ezren jelezték, hogy részt vesznek január 19-én a „Ne menj suliba!" címen meghirdetett diáktüntetésen.

Külföldre menni ne kényszer, hanem lehetőség legyen

A január 19-re tervezett diákdemonstráció szervezője szerint az iskolákban korlátozzák az önálló gondolatokat, és jó szolgákat nevelnek. A mostani demonstráció abban más, hogy ezt kifejezetten diákok kezdeményezték, ám szélesebb körre terjedt ki a megmozdulás - nyilatkozta a HírTV-nek Gyetvai Viktor, a január 19-re tervezett diáktüntetésről.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.