Friss hírek

Egyre kevesebb a tanár a középiskolákban

A felsőfokú képzéseknél a tavalyi 2,2 után a most záruló tanévben 1,6 százalékkal csökkent a hallgatói létszám, miközben az oktatók száma 3 százalékkal nőtt, a középiskolákban azonban nem csak a diákok, de a tanárok száma is csökkent, 2,3 százalékkal - írta a hétfői Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

"Egy másodpercre sem bíznak meg a tanárokban, így megy ez, már hosszú évek óta"

„A naptárban június első vasárnapja a pedagógusoké. Ez azonban csak egy álszent, lózungokkal, és hamis ígéretekkel teli alkalom. Az igazi pedagógusnap szeptember elsejétől, június közepéig tart, hétfőtől – péntekig” – szögezi le a hvg.hu-n megjelent írásában Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) volt elnöke.

Egyre vonzóbb a tanári pálya? Így látja az államtitkár

Több minden bizonyítja, hogy az elmúlt években sikerült növelni a pedagóguspálya presztízsét- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára június első vasárnapján, a pedagógusnapon Budapesten tartott sajtótájékoztatón, ahol köszönetet mondott 170 ezer pedagógusnak.

Irma néni az ország legkedvesebb konyhás nénije

Román Józsefné, Irma néni lett Magyarország legkedvesebb konyhás nénije a gyerekek szavazatai alapján azon a pályázaton, melyet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hirdetett márciusban.

Új szakgimnázium indul Budapesten

Külkereskedelmi Szakgimnázium indul szeptembertől a fővárosban a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával - közölte az új intézmény igazgatója.