Kétperces műveltségi kvíz reggelre: ti ismeritek ezeket a szavakat?
Lássuk, mennyire ismeritek a következő régi magyar szavakat. Mindnek tudjátok a jelentését? Teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Lássuk, mennyire ismeritek a következő régi magyar szavakat. Mindnek tudjátok a jelentését? Teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Két vizsga között szívesen néztek magyar filmeket? Akkor próbáljátok ki ezt a tesztet.
A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.
Az Alkotmánybíróság (Ab) az európai alkotmányos párbeszéd jegyében felfüggesztette eljárását a nemzeti felsőoktatási törvénnyel és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben - tudatta a testület kedden közleményben.
Vissza kell-e fizetnetek az állami támogatást, ha egy félév után otthagyjátok az egyetemet? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
A 2018-as őszi és a 2019-es tavaszi érettségin már csak az új történelmi atlaszt használhatják majd a diákok. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) oldalán részletes cikk jelent meg arról, miért nem tartják jónak, ha kronológia is van az atlaszban.
Szakemberként régóta mondogatjuk egymásnak a kollégákkal, hogy az érettségi felett jelen formájában eljárt az idő. Egyetlen dologra alkalmas csupán: hogy négy évig ennek a mumusával riogassák a tanulókat – írja egy pedagógus a szóbeli érettségiről.
Bármelyik fővárosi iskola megirigyelhetné a gyulaházai Dr. Kozma Pál Általános Iskolát: az intézménynek saját torncsarnoka és tanuszodája van, az okostábla az alapfelszereltség része - írja az Abcúg.
Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján.
A rendőrség megalapozott gyanúja szerint két diákjával többször lefeküdt, egyet pedig megfogdosott a 48 éves Spencer Herron, a georgiai Marietta Kell gimnáziumának tanára.
Hány pontot lehet szerezni a földrajzérettségi szóbeli vizsgájával? Hogyan pontozzák a feladatokat? Milyen fő szempontok vannak? Most minden kérdésre válaszolunk.
A hazafias nevelésért felelős kormánybiztos lett a volt honvédelmi miniszter, Simicskó István.
Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram nyerteseinek szerződéseit - közölte a központ. A tíz győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért egy tanéven, azaz 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.
Az ombudsman szerint a jogszabályok nem garantálják megfelelően a gyermekek védelmét és biztonságát a magántáborokban.
Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága
Nagy utazók vagytok? Vagy csupán úgy gondoljátok, hogy jól ismeritek a különböző országok építészetét? Ebben a kvízben tíz különböző templomról kell kitalálnotok, hogy melyik országban találhatók. Hajrá!
Két vizsga között moziba mennétek? Mutatjuk, milyen filmeket néznek tömegek az észak-amerikai mozikban.
Jól megy a helyesírás? Lássuk, ezek a szavak kifognak-e rajtatok. Ebben a kvízben különböző tulajdonnevek helyes írásmódját kell kiválasztanotok, természetesen -i képzős nevekről van szó. Hajrá!
Várni a nyelvvizsga-bizonyítványra, elcsúszni a számoláskor és szembesülni a tandíjjal. A felvételi legrosszabb pillanatai.
Ahogy Kínában arcfelismerő szoftverek buktatják le a bűnözőket, úgyan úgy ez a megfigyelési rendszert működhet az oktatási intézményekben is? Van, ahol erre keresik a választ.