Autonómiavesztés és átláthatatlan rendszerek a modellváltó egyetemeknél
Mi vár az állami kézből alapítványiba került egyetemekre? Az első alapítványi fenntartásba került egyetem, a Corvinus kutatóprofesszora összegezte a tapasztalatokat.
Mi vár az állami kézből alapítványiba került egyetemekre? Az első alapítványi fenntartásba került egyetem, a Corvinus kutatóprofesszora összegezte a tapasztalatokat.
Vasárnap egész nap csendes megemlékezést tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai főépülete előtt.
Nem csak a sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek kapták meg az engedélyt az Oktatási Hivataltól. Viszont így sem volt könnyű dolguk azoknak a szülőknek, akik szerint gyermekük nem elég érett a szeptemberi iskolakezdéshez, ezért szerették volna még egy évig az óvodában tartani.
Február 19-ig lehet középiskolába jelentkezni, de addig még sok feladat vár a középiskolai felvételi évében a diákokra és a szülőkre. Összeszedtük a lépéseket, amiket mindenképp meg kell tennetek, mielőtt választotok.
Melyik országban uralkodott a Napkirály, és kit neveztek árvízi hajósnak? Lássuk, ismeritek-e őket.
Most tesztelhetitek magatokat ezzel a kvízzel.
Ha ti is sem szeretitek az utolsó pillanatokra hagyni a felkészülést és már most elkezdenétek a gyakorlást a töriérettségire, akkor jó helyen jártok.
Az OKJ-s képzések rendszere idén átalakult, azonban a felvételiben továbbra is beszámítanak a korábban szerzett szakképesítések. Mutatjuk, hogyan.
Akár 2000 milliárd is lehet a korábban bejelentett 1500 milliárdos felsőoktatási fejlesztés, a minisztérium nem tervez 2021-ben nyelvvizsga-amnesztiát és az idén érettségizők helyzete továbbra sem rózsás. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
Sosem lehet elég korán kezdeni a felkészülést azt értettségire. Történelem emelt szint? Most tesztelhetitek, mennyit tudtok.
Ebben a kvízben nem a megszokott módon tesztelhetitek a helyesírásotokat. Itt azt kell megkeresnetek, melyik szót írtuk helytelenül.
Arról már számtalanszor írtunk, 2021-ben is kötelező legalább egy emelt szintű érettségi ahhoz, hogy egy alap- vagy osztatlan képzésre bekerülhessetek. De mi történik akkor, ha ez nem úgy sikerül, ahogy tervezitek?
Milyen szakokon kell alkalmassági vizsgát tennetek, és mi történik, ha nem mentek át az alkalmasságin? Itt találjátok a legfontosabb infókat.
Még jelentkezhettek az eseményre, ami a korábbi évektől eltérően idén online lesz. Pontosan hogyan? A részletekről kérdeztük a Studium Generale próbaérettségi napjának szervezőit.
Nézzük, kitaláljátok-e az alkotások címét és a művészek nevét.
Lássuk, mennyire vagytok profi fejszámolók. Próbáljátok minél gyorsabban, pár másodperc alatt megoldani a példákat.
Emlékeztek még az első találkozásotokra az e-felvételivel? Örök élmény marad. Esetleg számoltátok, hányszor álltatok neki a pontszámításnak egy tippelt érettségi eredménnyel? Meg sem lehet számolni, igaz? A következő helyzeteket minden felvételiző jól ismeri.
A felvételin az érettségiért összesen 200 pontot kaphattok - 100-100 pontot tárgyanként -, ami a vizsga százalékától függ. Az viszont nem mindegy, hogy milyen bizonyítványotok van. Mutatjuk a részleteket.
Ha idén felvételizek, akkor nem árt a végleges jelentkezési előtt válaszolni a legfontosabb kérdésekre: mennyi volt a ponthatár, mennyi lesz a tandíj, és tudjátok-e. miből kell érettségizni? Összeszedtük azokat, amelyekre mindenképp válaszolnotok kell, mielőtt beadjátok a jelentkezéseteket.
Az utóbbi hetekben öt állami egyetemet hajszolt bele a kormány az alapítványi átalakulásba, maradék autonómiájának teljes feladásába - írják közleményükben.