Melyik a legszebb magyar egyetemváros? Szeged vezet, de még lehet szavazni

Még mindig Magyarország legszebb egyetemvárosát keressük, a péntek 7 órai állás szerint egyelőre Szeged vezet.

  • Eduline
Wikipedia

Csütörtökön szavazást indítottunk: arra vagyunk kíváncsiak, szerintetek melyik a legszebb magyar egyetemváros. A legtöbb voksot eddig Szeged kapta, amely 24 százalékkal vezet, a második és harmadik helyen Pécs és Debrecen áll 16 és 13 százalékkal, a negyedik pedig Győr 11 százalékkal.

A szavazás első körében azt a húsz magyarországi várost gyűjtöttük össze, ahol van önálló felsőoktatási intézmény vagy egyetemi-főiskolai kar, és amelyek az ország legnépesebb települései közé tartoznak. Mivel Budapesten rengeteg egyetem működik, a fővárosra most nem lehet szavazni.

A következő húsz város között van kétszázezer és ötvenezer lakosú is, van, ahol az ország legnagyobb egyeteme működik, máshol csupán egy egyetemi kar - de mindegyik város szépsége megérdemelhet egy szavazatot. Egy hetetek van szavazni, azaz szeptember 28-ig tudjátok az állást befolyásolni. Itt szavazhattok:

Indul a szavazás! Melyik Magyarország legszebb vidéki egyetemvárosa?

Budapesten tanul a legtöbb hallgató, pedig a vidéki egyetemvárosok is rengeteg lehetőséget tartogatnak. Arra vagyunk kíváncsiak, ti melyik vidéki egyetemvárost tartjátok a legszebbnek: szavazzatok, kommentben pedig részletes véleményeket is várunk. A szavazás első körében azt a húsz magyarországi várost gyűjtöttük össze, ahol van önálló felsőoktatási intézmény vagy egyetemi-főiskolai kar, és amelyek az ország legnépesebb települései közé tartoznak.

 

Hozzászólások

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.