Katonai kiképzést vezetnek be az új tanévtől több lengyel egyetemen

Önkéntes és díjmentes katonai kiképzést vezetnek be az új tanévtől egyes lengyel felsőoktatási intézményekben annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet az illetékes tárcák kötöttek Varsóban hétfőn.

  • MTI

A 30 tanórás elméleti és 22 órás gyakorlati kiképzésben a 2017/2018-as tanévben mintegy 10 ezer hallgató vehet részt. A kísérleti program költségeit - több mint 200 millió zlotyt (mintegy 14,2 milliárd forintot) - nagyrészt a lengyel nemzetvédelmi tárca fedezi, kisebb részét a tudományos és felsőoktatási minisztérium vállalja.

A programot csak azokban a felsőoktatási intézményekben valósítják meg, amelyek vezetése beleegyezik a részvételbe. A szintén önkéntesen jelentkező hallgatók - férfiak és nők egyaránt - a kurzus után sorkatonai esküt tehetnek.

A lengyel nemzetvédelmi tárca a tartalékosok erőteljesebb utánpótlását reméli a programtól. A minisztérium által a nyári szünet előtt készített felmérés szerint az egyetemi és főiskolai hallgatók közel 45 százaléka kész részt venni ilyen kiképzésben. A hétfőn aláírt megállapodás értelmében 2018-tól önkéntes tiszti és altiszti képzést is indítanának a nem katonai felsőoktatási intézményekben.

Lengyelországban 2009-ben megszüntették az általános hadkötelezettséget, előtte fokozatosan megszűnt a férfi hallgatók kötelező katonai kiképzése az egyetemeken.

A honvédelmi kiképzéshez középiskolai szinten is visszatérnek, kísérleti jelleggel 250 iskolában már bevezették a védelmi képzés elemeit tartalmazó programot. A rendszerváltás után megszüntetett középiskolai honvédelmi oktatást a tervek szerint 2019-re állítják vissza teljes körűen.

Újabb változás a tesiórákon: jön a hazafias nevelés

Hangzatos, de egyelőre nem árulják el, mit jelent. Még idén év végéig módosítani kell a testnevelésórák kerettantervét, hogy megjelenjen benne tantervi szinten a „hazafias és honvédelmi nevelés programja" - erről a Magyar Nemzet ír. Ez a Magyar Közlönyben jelent meg, de nem oktatási rendelkezésként, hanem az idei védelmi felkészítés feladattervében.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.