Diákhitelesek, figyelem! Januártól változás jön

Januártól a felmondott hiteleket negyedévente kötelesek átadni az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek, a felmondás és az átadás közötti időben a Diákhitel Központ még részletfizetést engedélyezhet nem fizető ügyfélnek.

  • Eduline
hvg.hu

Az eddig érvényben levő, 2012-ben hozott jogszabály alapján rögtön a NAV-hoz kerültek a problémás ügyfelek, az adóhatáságnak kellett behajtania a tartozást. A mostani rendelet ahhoz nem nyúlt hozzá, hogy a Diákhitel Központ mikor köteles felmondani a szerződést, és hogy ilyenkor a hitel egy összegben jár vissza (elvileg, de a konkrét esetekben havi részletekben történő törlesztést is szoktak engedélyezni). Azonnali felmondási ok egyebek mellett az, ha a felvevő több mint egy évnyi törlesztő-részlettel tartozik, jogosulatlanul vette fel a hitelt vagy súlyos szerződésszegést követett el - írja az Index.

Így trükközhetnek az egyetemisták a diákhitellel: befektetésnek sem rossz?

A diákhitel I. keretében fölvett összeget a legjobban lakás-takarékpénztárban lehet fialtatni - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője a szombati Magyar Nemzetben. Egy családban több ember is köthet lakáskasszás szerződést, minimálisan négy évre, havi 20 ezer forintos vállalás mellett, ami három szerződés esetében 60 ezer forint befizetését jelenti.

Januártól azonban a szervezet köteles lesz a felmondott hiteleket negyedévente az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek átadni, a felmondás és az átadás közötti időben a Diákhitel Központ még részletfizetést engedélyezhet nem fizető ügyfélnek.

A hitel árát a rendelet szerint az MKK és a Diákhitel Központ közösen alakítják ki, majd amelyet aktuárius (biztosítási matematikus) felülvizsgálja. Miután az MKK megvette a felmondott hitelt, behajtásra átadja azt az állami adó- és vámhatóságnak.

Jó hír az egyetemistáknak: eltörlik a diákhitel 2 kamatát

Nulla százalékra csökken a felsőoktatási hallgatók számára elérhető diákhitel2 kamata - döntött a kormány, közölte közös sajtótájékoztatóján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója - írja a Pénzcentrum.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.