Idén tizenhárom százalékkal több elsőéves hallgatót vett fel Budapesti Gazdasági Egyetem

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) az idei évi általános és pótfelvételi eljárás összesítése alapján 13 százalékkal több elsőéves hallgatót vett fel.

  • Eduline
Shutterstock

Ezzel az eredménnyel a felvett hallgatók létszáma alapján országosan is az élmezőnyben, a 3. helyen áll. Miután lezárultak az idei évi felsőoktatási általános és pótfelvételi eljárások, az összesített eredmények augusztus végén váltak nyilvánossá - írja az egyetem.

A Budapesti Gazdasági Egyetem az idei évben kimagasló eredményt ért el, hiszen 13 százalékkal több elsőéves hallgatót vett fel. Míg a tavalyi évben összesen 5 577 elsőéves hallgató, addig a nemrégiben lezárult általános és pótfelvételi eljárást követően már 6 301 diák – közülük 455 pótfelvételi eljárás keretében – kezdheti meg gyakorlatorientált felsőfokú tanulmányait hazánk első számú alkalmazott tudományok egyetemén. Sikerként értékelendő, hogy a növekvő létszámmal párhuzamosan dinamikusan emelkedett az állami ösztöndíjban részesülő elsőéves hallgatók aránya is, amely így már meghaladja az 50 százalékot.

A HÖOK eljárását kezdeményezett a BGE által kétszeresére emelt díjak miatt

Az Oktatási Jogok Biztosához fordult a HÖOK a BGE által kétszeresére emelt önköltségi díjak miatt.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.