Történelmi emlékhelyen sörözhettek nyáron

Az ELTE egyik campusának kertjét történelmi emlékhellyé nyilvánították. Egy egyetemisták körében is népszerű söröző is található itt.

  • MTI
Facebook - ELTE Bölcsészettudományi Kar

Történelmi emlékhelyet jelölő sztélét avattak a budapesti Trefort-kertben a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) szervezésében hétfőn, Trefort Ágoston születésének kétszázadik évfordulóján.

Az ünnepségen a NÖRI társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, Kovács Ákos András köszöntőjében azt mondta, a Trefort-kert a magyarországi felsőoktatás egyik bölcsőjeként teljes mértékben méltó arra, hogy emlékhellyé váljon, és a társadalom megismerje. Megjegyezte, hogy az országban máig 66 - 17 nemzeti és 49 történelmi - emlékhelyet jelölő sztélét avattak fel.

Erdődy Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese arról beszélt, hogy valamennyi nép történetében létrejönnek és generációkon átívelve működnek azok a helyszínek, amelyek a nemzet szempontjából fontos változások, pozitív történések színtereiként szolgálnak. A Trefort-kerti campus több vonatkozásban is inspiráló színhelyként szolgál a nemzetépítő törekvések számára - jelentette ki. Elmondta, hogy Trefort Ágoston a dualista korszak kiemelkedő művelődéspolitikusa, vallás- és közoktatási minisztere az Eötvös József által megkezdett munkát folytatva európai színvonalon az elemi iskoláktól az egyetemig átfogó rendszerbe foglalva modernizálta a magyarországi felsőoktatást.

A Trefort-kert és az ELTE elválaszthatatlan egységet alkotnak, a campus "a korlátozhatatlan szellemi élet ledönthetetlen építményeként több százezer diplomást adott Magyarországnak" - mondta. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja beszédében elmondta, hogy a Trefort-kert helyén alapozódott meg a magyar bölcsészettudomány, a természettudomány, továbbá a helyszín fontos állomása a magyar orvosi és állatorvosi képzésnek, hasonlóképpen a "műegyetemi" képzésnek is.

A bölcsészettudományi karnak otthont adó Trefort-kerti campus a VIII. kerületben, a Múzeum körút 6-8. szám alatt található; az ELTE honlapja szerint az épület 1880-1883 között épült Steindl Imre és Wéber Antal tervei alapján, neoreneszánsz stílusban, tömbje két belső udvart foglal magába.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.