Pokolian jól jártak a miskolci egyetemisták

Gyakornoki lehetőséget kap több kar hallgatója, valamint állást is kínál nekik a diploma után a Hell energiaital gyártója.

  • Eduline
MTI / Marjai János

Hosszútávú stratégiai partnerségi megállapodást kötött a HELL cégcsoport és a Miskolci Egyetem. Ennek köszönhetően különböző szakmai programok szervezésén keresztül, az egyetemi hallgatók gyakorlati képzési lehetőséget kapnak a műszaki, gazdasági, logisztikai és IT területen, valamint a friss diplomások részére karrierlehetőség biztosítása.

Úgy gondoljuk, hogy a Miskolci Egyetem színvonalas oktatásához hozzájárulhatunk oly módon, hogy a HELL cégcsoport munkatársai – a szorosabb kapcsolat eredményeként – átadják azt a megszerzett gyakorlatai tudást, tapasztalatot, szakmai elkötelezettséget, mellyel eddigi páratlan sikereinket elértük. Természetesen nem titkolt célunk, hogy későbbiekben a hallgatók versenyképes tudásukat nálunk kamatoztassák.

– nyilatkozta a megállapodásról Csereklye Barnabás, a QUALITY PACK Zrt. projektigazgatója. Az aláírást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a Miskolci Egyetemről kikerülő, magasan képzett friss diplomások, illetve az ott végzett, már tapasztalattal rendelkező szakemberek elsődleges utánpótlási bázist jelentenek a cégcsoport számára.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.