Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Már a vasúti menetrend is elérhető a Google Térkép útvonaltervezőjében.

Elaludtál a vonaton és valahogy haza kell jutnod? Kirándulást terveztek a barátaitokkal, de kocsival túl drága lenne? Az isten háta mögötti terepgyakorlatról szeretnél hazajutni?
A MÁV, a GYSEV és a Google közös megoldásának köszönhetően 90 hazai vasútvonal és több mint 1200 vasútállomás menetrendjével bővül a Google Térkép. Budapest mellett Miskolc és Pécs is már elérhetővé tette a tömegközlekedéses útvonaltervezés lehetőségét, így az ott élőknek nem feltétlen lesz újdonság a rendszer. A felhasználók azt érzékelhetik majd, hogy az érintett útvonalon választhatóvá válik a hagyományos gépjárműs opció mellett egy tömegközlekedéses ikon is a Google Térképben.
Minden diákot figyelmeztet a MÁV: ha nem tartod be, büntetnek
Október 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről. A vasúti utazási diákkedvezmény igénybe vételének feltétele az érvényes diákigazolvány, és az előző félévben kiadott diákigazolvány-matricák október 31-ig érvényesek. Ezért a diákkedvezménnyel utazóknak érdemes időben gondoskodniuk diákigazolványuk érvényesítéséről - áll a vasúttársaság MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.