Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Current Biology tudományos szaklapban jelent meg tanulmány a magyar kutatóktól.

A tanulmány szerint a kutyák képesek a „mentális időutazásra”, azaz olyan eseményekre is tudnak emlékezni, amelyek felidézésére nem számíthattak előre.
Az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának kutatóinak sikerült bizonyítani, hogy az egyszerűbb emberi cselekvésekre is emlékeznek a kutyák.
„Az emlékezetnek ezt a fajtáját epizodikus memóriának nevezzük, aminek tanulmányozása az állatokban rendkívül nehéz a verbális kommunikáció hiánya miatt. Nem kérdezhetjük meg például váratlanul egy kutyától, hogy emlékszik-e, mit látott ma reggel séta közben. Ezért egy újfajta módszert dolgoztunk ki, amely lehetővé tette, hogy a kutyák viselkedésük révén „válaszoljanak” az ilyen jellegű kérdésekre” – mondta Claudia Fugazza, a kutatás vezetője az elte.hu-nak.
17 kutyát képeztek ki arra, hogy vezényszóra utánozzák gazdáik előzőleg tett mozdulatát. A kutyák 24 óra múlva is meg tudták ismételni a mozdulatokat a vezényszó elhangzása után.
Ezek alapján izgalmasnak tűnt az a kérdés: vajon képesek-e a kutyák olyan múltbeli események felidézésére, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni ezeket. A kérdés tesztelése érdekében a kutyákat a továbbiakban arra szoktatták, hogy a gazda által bemutatott viselkedéstől függetlenül mindig lefekvés lesz a feladatuk a korábban megszokott utánzás helyett. Ezt a tréninget addig folytatták, amíg a kutyák már maguktól lefeküdtek a gazda akcióját követően. A kritikus teszt során a demonstrációt követően a kutyák váratlanul újra a „Csináld!” vezényszót kapták, amire nem számíthattak. Ha a kutyák képesek utánozni az ember viselkedését akkor is, ha nem számítanak egy ilyen feladatra, akkor ez azt bizonyítja, hogy képesek epizodikus-jellegű memóriájukat használni múltbeli cselekvések felidézésére – mondta Pogány Ákos etológus, a tanulmány társszerzője.
Az ELTE kutatói elsőként bizonyították az epizodikus-jellegű memória meglétét a kutyáknál.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.