Megállapodást kötött az ELTE az egyetemfoglalókkal

Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az...

  • MTI
Facebook - Hallgatói Hálózat

Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az egyetemfoglalókkal, ennek értelmében a hallgatók a Gombocz Zoltán teremben rendszeres, nyilvános fórumokat tarthatnak - áll az ELTE BTK dékánja és az egyetemfoglalók kedden kiadott, közös közleményében. Ahogy korábban megírtuk, szerdán véget ér a február 11. óta tartó egyetemfoglalás: a diákok délután kiürítik a termet.

A hallgatók a felsőoktatásban végrehajtott és tervezett átalakítások, a forráskivonások, az oktatói elbocsátások, a keretszámcsökkentés, a hallgatói szerződés és az egyetemi autonómia lehetséges csorbítása elleni tiltakozásul foglalták el a Gombocz Zoltán termet. Ez a terem a mostani megállapodás megkötésével a hallgatói önszerveződés legális színterévé, a fórumok engedélyezett helyszínévé vált - írják.

Az ELTE vezetőivel kötött megállapodás mutatja, hogy a jelenlegi oktatáspolitikai helyzetben elengedhetetlen az érintettek együttműködése. "Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahogy élen jár az oktatás és a kutatás területén, úgy a hallgatói aktivitás támogatásában is példát mutat" - zárul a közlemény.

Dezső Tamás az MTI megkeresésére elmondta: a termet bármely hallgatói önszerveződés használhatja hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön 17 órától 22 óráig. Az egyetemfoglalásról szóló összes cikkünket itt találjátok.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.