Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Növelni szeretnék a fizetős hallgatók arányát az átalakuló Budapesti Corvinus Egyetemen, és számítanak a külföldi hallgatók számának emelkedésére is – a Népszava úgy tudja, többek között ez is elhangzott az intézmény dolgozói értekezletén.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Budapesti Corvinus Egyetemet 2019-től egy állami alapítású közhasznú alapítvány működteti tovább, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Országgyűlésben arról beszélt felelte: azért éppen a Közgáz működési formáját változtatják meg, mert ebből az egyetemből lehet a méreteinél fogva leginkább gyorsan nemzetközileg is elismert, magas színvonalú egyetemet kialakítani.
Senki nem akarja „einstandolni” a Corvinust, egyetlen elvárás van a kormány részéről, a világszínvonal – a Népszava úgy tudja, az egyetem rektora, Lánczi András többek között ezzel nyugtatta kollégáit azon a dolgozói értekezleten, amit az intézmény nemrég kezdődött átalakítása miatt hívtak össze.
A BCE kancellárja, Pavlik Lívia elmondta: 2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek. Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, ám a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen. Ma 60 százalék az állami ösztöndíjas, 40 százalék az önköltséges hallgatók aránya.
Számítanak a külföldi - feltehetőleg fizetős - hallgatók számának növekedésére is: 2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni arányukat. A kínai Fudan Egyetemmel megállapodást kötnek, amelynek részeként kettősdiploma-program indul az egyetemen, szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal.
A nemzetköziesítés fontos szempont: hamarosan egy nemzetközi kollégium építésébe kezdenek, a külföldi oktatók, kutatók arányát is növelni akarják. A dolgozók helyzetén is javítanának, minden foglalkoztatotti kategóriában az átlagjövedelmek emelését ígérik, hogy ne kelljen például egy egyetemi oktatónak egyszerre két-három helyen dolgoznia.
Nem csak a Corvinust alakíthatják át? Más egyetemek is tárgyalnának a működés átszabásáról
A Budapesti Corvinus Egyetem is téma volt hétfőn az Országgyűlésben, többek között az intézmény jövőjéről is kérdezte az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerint más egyetemek is szeretnének tárgyalni a működés átalakításáról. Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt mondta, hogy a kormány magánosítani akarja a Budapesti Corvinus Egyetemet, és az a hír járja, hogy egy magán- és állami tőkével működő közalapítványhoz kerül az egyetem.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).