Az ELTE-dékán szerint a diákok sem örültek a HaHa akciójának

A hétfői diákakciókról tartott sajtótájékoztatót kedden Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja.

  • Eduline
Stiller Ákos

A hétfői diákakciókról tartott sajtótájékoztatót kedden Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja. Mint a bölcsészkaron elmondta, február 11-től, hétfőtől új korszak kezdődött a Hallgatói Hálózat (HaHa) és a BTK kapcsolatában, szerinte ugyanis a HaHa új módszerekhez folyamodott a véleménynyilvánításban és a támogatók toborzásában azzal, hogy elfoglalta a BTK termeit. Felidézte, hogy hétfőn délelőtt 20-25 fős csoportokban, erőszakosan foglalták el a termeket az aktivisták, síppal-dobbal, megafonokkal. Támogatókat próbáltak verbuválni, de ez kontraproduktív volt, állítja a dékán, szerinte a diákok sem fogadták őket szívesen - írja a hvg.hu.

Dezső négy hallgatóval folytatott éjszaka szakmai, oldott beszélgetést, de abban nem tudtak megállapodni, hogy távozzanak az éjszakázók. Kedden délelőtt két óra maradt el az ottmaradt diákok miatt, nyolcvan hallgató jött volna órára tízre, akik szóváltásba keveredtek a HaHa-sokkal, a dékán szerint ez nem méltó az egyetemhez. Azt is elmondta, hogy a HaHa azzal, hogy több órát megzavar, azt a látszatot próbálja kelteni, mintha többen lennének, de ez nem igaz. Dezső szerint ma a BTK hallgatóinak többsége nem fogadta őket szívesen.

Szerinte a HaHa-aktivisták egy része nem is ELTE-tanuló, azt pedig az egyetem presztízséhez méltatlannak tartja, hogy egyes tanárok is részt vesznek a HaHa-fórumokon. A diákoknak nem illyen alternatív programokra van szükségük Dezső szerint, hanem minőségi oktatásra. Dezső azt is állította, hogy beszélt egy önköltségen tanuló hallgatóval, aki nehezményezte, hogy ő nem ezért fizet. A dékán azt mondta, céljuk, hogy a fórumozó HaHa-s diákok elmenjenek, de nem fognak erőszakot alkalmazni. Türelmünk végtelen - tette hozzá, valamint azt is, hogy híve a párbeszédnek.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.