Ezen a tíz egyetemen a legjobb a pedagógusképzés 2025-ben

Azt ELTE gyakorlatilag megkerülhetetlen, de a Szegedi Tudományegyetem is bőven ott van a nyomukban. Mutatjuk a 2025-ös pedagógus-képzésterületi rangsort.

  • Rodler Lili

November végén megjelent a HVG Diploma 2025-ös kiadványa, amiben az összesített egyetemi rangsor mellett találtok többek között oktatói kiválósági rangsort, hallgatói kiválósági rangsort, képzésterületi rangsorokat és számos érdekes cikket is.

Többek között a kiadványban a hallgatói kiválóság alapján pedagógusképzési részrangsor is megjelent, amit az alábbi pontok szerint állítottak össze:

  • elsőhelyes jelentkezők száma,
  • a felvettek pontátlaga,
  • a nyelvvizsgát jelölők aránya és
  • a középiskolai versenyen helyezettek száma

A fent említett pontozási rendszer alapján idén az első két helyet az ELTE Tanárképző Központja és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar foglalja el, amit szorosan a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara követ.

A TOP 10 közé felkerült egy a Semmelweis Egyetem karai közül és egy a Szécheny István Egyetemről, a Debreceni Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről is. Mutatjuk a top10-es listát:

  1. Eötvös Loránd Tudományegytem Tanárképző Központ
  2. Eötvös Lóránd Tudományegytem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  3. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
  4. Semmelweis Egyetem Pető András Kar
  5. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  6. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
  7. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
  8. Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar
  9. Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar
  10. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

A teljes részrangsort a HVG Dipoma 2025-ben találjátok.

A legjobb egyetemek és főiskolák 2025-ben

Idén is összeállította a diploma rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát a legjobb főiskolákról, egyetemekről a hvg360-on.

<### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>

A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy november 29-tól az újságárusoknál is megveheted.

A 2024-es felvételi időszakban 13 929-en jelentkeztek valamelyik pedagógusképzési alapszakra a képzéseket meghirdető egyetemeken. A jelentkezők közül összesen 7759 tanuló kezdhette meg a tanulmányait az őszi félévben.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.