A világ legjobbjai között végzett az ELTE csapata a médiajogi verseny oxfordi döntőjén

Az egyetem versenyzői a legjobb nyolc csapat között végeztek a döntőben, médiajogászainak írásbeli beadványa pedig első helyezést ért el.

A Monroe E. Price médiajogi, szólásszabadsági és adatvédelmi verseny világdöntőjébe hat regionális válogatót követően jutottak be az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói – írja közleményében az intézmény.

A hallgatók a januárban Párizsban megrendezett európai regionális válogatófordulóból a világ legjobb huszonnégy csapata közé kerültek. Az itt megrendezett párbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgoznia a versenyzőknek a kérelmezők és az ellenoldal szempontjából.

A döntőre végül 2024. április 15-19. között került sor az Oxfordi Egyetemen, ahol az ELTE csapata először az amerikai Benjamin N. Cardozo School of Law együttesével játszott. A győzelmet követően a csapat – a későbbi ezüstérmes – Singapore Management University-vel versenyzett. Bár ebben a fordulóban már nem sikerült nyerni, az ELTE hallgatói egyetlen európai együttesként – a világ legjobb nyolc csapata közé jutva fejezték be az idei versenyt.

Az egyetem emellett pedig az összes induló csapat között első lett a verseny írásbeli beadványainak összesített versenyében (Best Memorials Award) is, amelyet eddig európai csapat nem tudott megszerezni.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.