Extrém körülmények között vizsgázott az ELTE néhány hallgatója - volt, aki 6 fokban ült

A Telex értesülései szerint az egyetem energiatakarékossági intézkedései miatt rendhagyó helyszíneken és körülmények közt vizsgázott a bölcsészkar néhány hallgatója.

  • Eduline

Műszaki problémák miatt az egyetem két hete nem fűtött épületében, hat fokban vizsgáztak az ELTE tanárszakos hallgatói - számolt be róla a Telex.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az energiamegtakartási intézkedések miatt az idei vizsgákat dékáni engedéllyel külső helyszíneken, valamint gyakorlógimnáziumokban és könyvtárakban tartják, a BTK épületei pedig temperáló fűtésre állnak át, 70 tanárszakos hallgató kedd délelőtt mégis a bölcsészkar két hete nem fűtött D épületében vizsgázott.

Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől

- számolt be a Telexnek az egyik érintett diák, aki szerint a két órán keresztül tartó, tanítási gyakorlat feltételeként szolgáló fontos vizsgát mindössze 6 fokos teremben írták.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Telexnek azt mondta, a vizsgát műszaki probléma miatt nem az eredetileg kijelölt helyszínen, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartották.

Mivel az ELTE mindenképpen szerette volna biztosítani a jelenléti vizsga lehetőségét, ezzel elkerülni azokat a kellemetlenségeket, amelyeket a vizsga átszervezése, egy új vizsgaidőpont kiírása vagy a vizsga online lebonyolítása okozott volna, a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt az a döntés született, hogy a kérdéses vizsgákat az ELTE Bölcsészettudományi Kar D épületében tartják meg

- írták, hozzátéve, hogy mivel az érintett épületet ilyen rövid idő alatt nem tudták 18 fokra felfűteni, a teremben körülbelül 15-16 fok lehetett.

Időközben egy másik hallgató a Telexnek azt mondta, az ő egyik vizsgáját a Puskin mozi helyett az Astorián található gyrosos emeletén tartották meg.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.