Szeptemberben kezdtitek az egyetemet? Egészen október végéig használhatjátok a középiskolai diákigazolványt

Azok, akik szeptemberben kezdenek tanulni egyetemen vagy főiskolán, a középiskolai diákigazolványukat október 31-ig használhatják.

  • Kazinczy Bálint

A leendő egyetemisták és főiskolások a középiskolában kapott , a 2021/2022-es tanévre szóló matricával egészen október 31-ig jogosultak a diákkedvezményekre. Ezt követően pedig már az egyetem/főiskola gondoskodik az érvényesítésről.

A frissen felvetteknek a tanulmányi rendszeren keresztül (jellemzően a Neptunon) kell elindítaniuk az új diákigazolvány igénylését. Ehhez szükségetek lesz egy ún. NEK azonosítóra, amelyet az okmányirodákban igényelhettek díjmentesen. A diákigazolvány ingyenes mindenki számára, aki aktív jogviszonnyal és félévvel rendelkezik. Az igazolványt az egyetemnek/főiskolának postázzák ki, átvételének módjáról ott érdeklődhettek.

A felsőoktatási diákigazolványokat félévente kell érvényesíteni, ezt általában a hallgatói ügyfélszolgálaton tehettek meg. Előfordulhat, hogy van lehetőség postai úton való érvényesítésre is, ekkor azonban – egyetemtől függően – a postai költségeket nektek kell állnotok.

A felsőoktatásban tanulóknak a tanév első, tehát őszi szemeszterére érvényesített diákigazolványa március 31-ig, a második félévre érvényesített pedig október 31-ig lesz érvényes.

A diákigazolvány-ügyintézésről itt és itt találtok további információkat.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.