Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szociális alapon járó támogatások mellett különböző ösztöndíjakat kaphattok azért is, ha kiemelkedő tudományos, szakmai, vagy egyéb teljesítményt végeztek. Ráadásul ezek között vannak olyanok is, amik nem csak az állami ösztöndíjas hallgatóknak járnak, hanem azoknak is, akik önköltséges képzésen végzik a tanulmányaikat. Mutatjuk, hogy mik a lehetőségeitek.
Tanulmányi ösztöndíj
Ha jó tanulmányi eredményt az első félév után általában minden egyetem jutalmazza havi juttatás formájában, ráadásul pályáznotok sem kell rá, hiszen a Neptun automatikusan küldi, ha jogosultak vagytok rá. Fontos azonban, hogy ne alapozzátok a jövőtöket erre az összegre, mivel félévente változik annak tekintetében, hogy hány diák között kell szétosztani.
Tanulmányi ösztöndíj a legtöbb egyetemen csak az államilag támogatott formában tanuló hallgatóknak jár, közülük is csak annak az 50%-nak, akik elérik az intézmény által kijelölt átlagot vagy kreditindexet. Minél magasabb a kreditindexetek, annál nagyobb összeget kaphattok, de megesik, hogy kitűnő eredménnyel is csak havi 8-9000 Ft jár, máskor viszont ez az összeg lehet akár 40-50 ezer forint, vagy annál több is - az egyetemek ugyanis bizonyos feltételekről maguk dönthetnek.
Szakmai ösztöndíj
Amennyiben a jó tanulmányi eredmények elérése mellett, a szakotokhoz kapcsolódóan kiemelkedő szakmai teljesítményt is végeztek, például korrepetáljátok a hallgatótársaitokat vagy demonstrátori feladatokat láttok el, bizonyos egyetemen kaphattok szakmai ösztöndíjat. Erre külön pályáznotok kell olyan igazolások benyújtásával, amik bizonyítják a munkátokat, ezt követően pedig az egyetem egyfajta órabért állapít meg számotokra attól függően, hogy hány órában, és mennyi hallgatót korrepetáltok.
Közéleti ösztöndíj
Ha szívesen vesztek részt a diákéletben, hallgatókat segítő önkéntesmunkát végeztek, vagy csatlakoztok az Egyetemi vagy Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatokhoz, jogosultak lehettek Közéleti ösztöndíjra. Ez lehet egy nagyobb összegű egyszeri juttatás, vagy a tanulmányi ösztöndíjhoz hasonló, havonta érkező összeg, amiről többnyire az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottságok, illetve Kari Ösztöndíj Bizottságok döntenek attól függően, hogy milyen tevékenységet jutalmaznak. Az viszont fontos, hogy bizonyos esetekben kizáró ok lehet, ha a ugyanezért a tevékenységért már részesültetek valamilyen más, például tudományos vagy kulturális ösztöndíjban.
Sport- és Kulturális Ösztöndíj
Bár ez nem kifejezetten hallgatói juttatás, a sport- és kulturális ösztöndíjra akkor is pályázhattok, ha önköltséges képzésen tanultok. Ha szerettek, vagy szeretnétek egyetemi sporteseményeket, rendezvényeket, vagy szakmai kirándulásokat szervezni, esetleg van egy jó podcast ötletetek, az intézmények rektorai minden őszi és tavaszi félévben támogatást biztosítanak ezek megszervezésére.
Az ösztöndíjra pályázni kell, a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap mellé pedig sok esetben költségtervet és árajánlatokat is mellékelni kell (pl: terem vagy eszközbérlés). Ez alapján egy nagyobb összegű, egyszeri támogatást kaphattok, amit az általatok benyújtott program megvalósítására kell fordítanotok, később pedig pénzügyi és szakmai beszámolót kell benyújtanotok a megvalósulásáról.
Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíj
Amennyiben a tanulmányaitok mellett versenyszerűen sportoltok, országos, regionális, vagy világbajnokságokon vesztek részt, esélyesek lehettek a Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjra. Ehhez nem szükséges kiemelkedő tanulmányi eredmény, a legtöbb egyetem már 3.0 kreditindextől megadja, az összeg meghatározásához pedig az abban az évben elért legjobb sportteljesítményt veszi figyelembe.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).