Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Minden második hallgató dolgozik az egyetem mellett, sokan komoly megélhetési problémák miatt vállalnak rész- vagy teljes munkaidős állást. Vannak, akik munka nélkül nem engedhetnék meg maguknak azt, hogy egyetemre járjanak.
Tíz egyetemistából négy folyamatosan dolgozik a tanulmányai mellett - ez derül ki az Eurosudent friss elemzéséből. A hallgatók 14 százaléka alkalomszerűen vállal munkát, 45 százalékuk pedig nem dolgozik a szorgalmi időszakban. A tanulmányaik mellett folyamatosan dolgozók aránya a felsőoktatási szakképzésen és a mesterképzésen tanulók között a legmagasabb - a hallgatók több mint fele, 55 százaléka dolgozik.
Sokaknak a megélhetése múlik rajta…
A dolgozó hallgatók legnagyobb része anyagi okokból vállal munkát, a legfontosabb motiváció a kutatás szerint a "megélhetésük fedezése", sokan pedig azért dolgoznak, hogy folytathassák az egyetemet. Magas azoknak az aránya, akik a fizetésükből tanulmányaik költségét próbálják fedezni - áll a kutatásban. Sokan munka nélkül egészen egyszerűen nem engedhetnék meg maguknak az egyetemet.

Valamivel kevesebben mondták a kutatóknak azt, hogy a munka egyfajta zsebpénzkiegészítés - az alapszükségleteiken felüli igényeiket fedezik a keresetükből. A kutatás eredményei alapján a legtöbb egyetemista "magának keres", családját csak minden ötödik hallgató támogatja a fizetéséből.
A jelentés szerint egyébként a magyar hallgatók több mint fele küzd anyagi nehézségekkel.
Ezen belül nagyon komoly pénzügyi nehézségekkel magasabb az esti vagy levelező képzésen (9,1%) tanulók és a felsőoktatási szakképzésben résztvevők (8,3%) küzdenek. A nappalis képzésre járók között a hallgatók 6%-a számolt be komoly anyagi gondokról, de az ilyen formában tanulók összesen több mint 76%-a küzd kisebb-nagyobb anyagi gondokkal.
…és a diploma
Az Eurostudent felméréséből az is kiderül, a dolgozó hallgatók valamivel több mint a fele tartja fontos szempontnak, hogy szakmai tapasztalatot is szerezzen a munkájában. Minden második hallgató munkaköre kapcsolódik is a tanulmányaihoz.
Elsőre meglepő lehet, de az, hogy a hallgatók ilyen nagy arányban vállalnak munkát, nem feltétlenül jó dolog. Több kutatás és felmérés is alátámasztja, hogy az anyagi nehézségek és a tanulmányok melletti munkavállalás az egyetemi lemorzsolódás egyik rizikótényezője. Egy korábbi OECD-kutatás szerint számos dolog fokozza a hallgatói lemorzsolódás esélyét - ezek közül az egyik a „munkaerőpiac vonzása”, amelynek következtében hajlandóak szakképesítés nélkül elhagyni a egyetemet, hogy javítsák az anyagi helyzetüket.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.