Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Tudjuk, hogy nehéz egy új rendszerbe beleszokni, hát még milyen nehéz megismerni azt. Most összeszedtük az általános információkat arról, milyen egy egyetemi beiratkozás a gyakorlatban, és összeszedtünk egy listát is arról, mit kell magatokkal vinnetek.
A személyes beiratkozást megelőzi a Neptunos beiratkozás, félévaktiválás. Hogyan? Mivel mindent csak akkor tudtok intézni, ha aktiváljátok a státuszotokat, például a tantárgyfelvételt is, ez az első lépés a Neptunban.
Arról, hogy mire jó még a Neptun és hogyan érdemes kezdeni vele a megismerkedést itt írtunk.
Szerencsére egyetemi éveitek alatt csupán egyszer kell beiratkoznotok, ezt követően viszont félévente kell majd bejelentkezni a következőre. Mindezt a Neptunon keresztül (Ügyintézés > Beiratkozás/Bejelentkezés), hogy folytatni kívánod a tanulmányaidat (aktív félév, folytatólagos), vagy halasztod a következő félévet (passzív félév, szüneteltetett).
Ahogy látjátok, ezt akkor is meg kell tennetek, ha nem akarjátok elkezdeni az egyetemet, azaz passziváltattok, csak az aktív félév helyett passzív státuszt kell kiválasztani. Arról, hogy milyen feltételekkel halaszthattok már az első félévben, itt írtunk le mindent. Bárhogy is döntötök a következő félévvel kapcsolatban, érdemes mindennek időben utánajárni - ne feledjétek, ha nem aktiváltok, nem lesznek vizsgáitok, de diákigazolványotok sem. Ha már a tantárgyfelvételnél jártok, mindenképp olvassátok el az ehhez készített kisokosunkat.
Vissza a beiratkozáshoz. Mielőtt elmentek a személyes beiratkozásra az egyetemetekre, érdemes néhány dolognak utánajárni: például ilyen papírokat kell magatokkal vinni. Ezt nyilván az egyetemetek már le is írta e-mailben, vagy ha nem kaptatok róla tájékoztatást, mindenképp nézzetek utána az intézmény honlapján.
Általánosságban miket szoktak kérni?
Összeszedtünk pár dokumentumot papírt, amire szükségetek lehet:
Persze az egyetemek még egyéb papírokat, igazolásokat is kérhetnek, mielőtt elindultok a nagy napra - aminek időpontjáról egyébként itt írtunk -, olvassátok el figyelmesen az egyetemi tájékoztatást, nehogy valami otthon maradjon.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.