A Semmelweis Egyetem szenátusa is megszavazta a modellváltást

Elsöprő többséggel, ellenszavazat nélkül fogadták el a fenntartóváltást.

  • Eduline

A Debreceni Egyetem után, most a Semmelweis Egyetem is átalakul. A testület a tegnapi ülésén támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint klinikai központjával együtt modellt váltson - írja az egyetem közleményében.

41 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett fogadták el

a javaslatot. A közlemény szerint az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja majd. Az egyetem az átalakulástól többek között azt várja, hogy az új intézményi keretrendszer kialakításával közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy 

a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé.

Milyen esélyei vannak a magyar egyetemeknek a nemzetközi rangsorokban? Önmagában a fenntartóváltás biztosan nem eredményez majd jelentős javulást az egyetemek rangsorhelyezésében - mondta a magyar felsőoktatás külföldi megítéléséről Fábri György egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője, akit nemrég a modellváltó egyetemek és a nemzetközi rangsorszereplések kapcsolatáról is kérdeztünk.

Már csak a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Egyetem nem döntött azok közül az intézmények közül, akiket idén alapítványi fenntartásba adna az állam. Bár a pécsiek második összegyetemi fóruma is elutasította a modellváltás gondolatát, míg a szegedi egyetem átalakulását a héten már tényként kezelte az M1 egyik riportja. Mind két egyetem a napokban szavazhat az átalakulásról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.