Pénteken dönthetnek a PTE sorsáról, a rektor a modellváltás kezdeményezését javasolja

A hvg.hu megszerezte a Pécsi Tudományegyetem elé kerülő előterjesztést, amit megszavaztat pénteken Miseta Attila rektor a Szenátussal.

  • Csik Veronika

Bár a pécsiek második összegyetemi fóruma is elutasította a modellváltás gondolatát, a Pécsi Tudományegyetem szenátusának Miseta Attila rektor arra tesz javaslatot pénteken, hogy támogassa a fenntartóváltást – derült ki a hvg.hu-hoz eljutott előterjesztésből.

A dokumentumokból kiderül, hogy az egyetemen fontosnak tartják, hogy az intézmény egyben maradjon. A modellváltásra a Klinikai Központot, valamennyi kart, önálló szervezeti egységet és az egyetem által fenntartott intézményeket magában foglaló, a nem pécsi székhelyű, illetve telephelyű szervezeti egységekre is kiterjedő egységben valósuljon meg.

Továbbá azt akarják elérni, hogy az egyetemi dolgozók díjazását emeljék és a juttatásaikat kollektív szerződésben rögzítsék.

A lap szerint belekerültek a hallgatói önkormányzatok javaslatai is az előterjesztésbe. Feltétel lett, hogy a hallgatók tanulmányi és szociális ösztöndíjakhoz való jogait – legalább az ez idő szerinti mértékben – biztosítani kell, de kitértek arra is, hogy a hallgatói önkormányzatok továbbra is megkapják a feladataik ellátásához szükséges pénzt. Továbbra is ragaszkodnak a szenátusban az eddigiekkel megegyező létszámú képviselőhöz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.