Döntés született: jogszerű volt az SZFE figyelmeztető sztrájkja

A kéthetes sztrájkról azonban nincs ítélet, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában új eljárásra utasította a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkja ügyében a Fővárosi Törvényszéket.

  • Eduline

Az SZFE vezetése szerdán az egyetem honlapján közölte a hírt. A sztrájkbizottság szerint az sztrájk elbírálására formai okok miatt nem került egyelőre sor. Viszont hangsúlyozzák, ebben a kérdésben, bár az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, az Ítélőtábla megállapításait figyelembe kell vennie.

A szeptember 24-i kétórás figyelmeztető sztrájkkal kapcsolatban az Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, és kimondta, hogy az jogszerű volt, ugyanis a sztrájkkövetelések a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették.

Ennek értelmében a figyelmeztető sztrájk jogszerű volt, az október 1-én indult sztrájkról egyelőre nincs döntés.

Sárga maszk és piros-fehér szalag: az SZFE és a Vas-generáció 71 napja

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet Vas utcai blokádja az utolsó utáni pillanatig kitartott, járvány azonban keresztülhúzta a számításaikat. A tegnapi nappal bezárólag összesen 71 napig tartott - fizikai értelemben - az egyetemfoglalás. Összefoglaltuk, mi történt az egyetemmel és a hallgatókkal az elmúlt nagyjából két és fél hónapban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.