Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
2020-ban is 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 kamatmentes, míg az ősszel bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel kamata szintén 1,99 százalék marad - írja honlapján a Diákhitel Központ.
A közlemény szerint a 2019/20-as tanév második félévében a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.
Mindkét típusú kölcsönt azok igényelhetik, akiknek aktív a hallgatói jogviszonyuk, vagyis az adott szemeszterre beiratkoztak. A Diákhitel1-et állami ösztöndíjas és önköltséges hallgatók is felvehetik. Itt találjátok a részletes tudnivalókat.
A Nyelvtanulási Diákhitel legkisebb felvehető összege 100 ezer forint, ezen felül 50 ezer forintonként emelkedve maximum 500 ezer forint igényelhető, sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik.
A nyelvi diákhitelt aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve olyanok vehetik fel, akik a tanulmányaikat már befejezték, de nyelvvizsga hiányában még nem kapták meg a diplomájukat. Itt találjátok a részleteket.
Ha az Erasmus alatt szeretnétek diákhitelt igényelni, ide kattintsatok.
Ma kezdődik a vizsgaidőszak: minden infó és tipp egy helyen
Mikor tartják a vizsgákat az egyes egyetemeken, főiskolákon, és mit kell tudni a szabályokról? Honnan szerezhetitek be a szakirodalmat és hogyan dolgozzátok fel? Milyen tanácsokat érdemes megfogadnotok és milyen appokat használhattok a hatékony tanuláshoz? Tippek és tudnivalók a következő hetekre.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.