Vigyázat: erre figyeljetek, hogy ne kelljen fizetnetek a kreditekért

Az egyetemre bekerülve könnyen elcsábulhattok az izgalmas tantárgyaktól, ugyanakkor tetemes összeget fizethettek az egyetem befejezése előtt, ha nem vigyáztok a felvett kreditek számára. Mi a pontos szabály?

  • Eduline

A felsőoktatásban a képzés elvégzéséhez előírt krediteken felül ezen kreditek tíz százalékát végezhetitek még el ingyen. Ez hároméves alapképzésen 180+18, ötéves osztatlan képzésen 240+48, vagyis 288 kreditet, kétéves mesterképzésen pedig 120+12, vagyis 132 kreditet jelent.

Fontos, hogy ebbe nem csak az elvégzett, hanem a felvett kreditek is beleszámítanak, tehát az olyan tárgyakkal is kalkulálnotok kell, amelyeket végül elhagytok, illetve amelyekre elégtelen érdemjegyet kaptok.

A tíz százalékon felüli kreditekért kredittúllépési díjat kell fizetni a záróvizsga előtt. A díj összegét kreditenként határozzák meg és intézményenként változik.

Ha nagyon megtetszik egy tárgy, de már nem tudnátok ingyen elvégezni, megpróbálhatjátok megbeszélni az oktatóval, hogy a tárgy felvétele nélkül is bejárhassatok rá, főleg, ha előadásról van szó. Persze ebben az esetben az indexetekbe nem kerül majd be.

Ezekre az ösztöndíjakra akkor pályázhattok, ha idén kezditek az egyetemet

Rendszeres szociális ösztöndíj, rendkívüli szociális ösztöndíj, alaptámogatás, Bursa Hungarica, Út a diplomához - összegyűjtöttük, hogy milyen ösztöndíjakra pályázhattok szociális alapon, és ezekkel mekkora támogatást szerezhettek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.