Díszdoktori címet kap a Debreceni Egyetemtől Matolcsy György

„Doctor honoris causa” címet kap a jegybank elnöke a Debreceni Egyetemtől - írja a Népszava.

  • Eduline

A lap úgy tudja, a doktori és habilitációs tanács húsz tagjából mindössze tizenegy szavazott: nyolcan Matolcsy György mellett, hárman ellene. A szenátus csütörtök délután döntött arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Debreceni Egyetem díszdoktora legyen.

Az ünnepélyes ceremóniára várhatóan kora nyáron kerül sor.

A „doctor honoris causa” címre való felterjesztés az intézmény Gazdaságtudományi Karáról érkezett, az előterjesztésben többek között az áll, hogy a Matolcsy által vezetett unortodox gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, de azt is hangsúlyozták, hogy az általa vezetett MNB több szálon kapcsolódik az egyetemhez, és a jegybankelnök díszpolgári címe hozzájárulhatna ahhoz, hogy az intézmény „komoly támogatóra, kiterjedt kapcsolatrendszerre és erős szakmai háttérre” találjon.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.