Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az előző félévi 2,30 százalékról 10 bázisponttal 2,20 százalékra csökkentette a Diákhitel1 kamatát a 2019. január 1-jétől június 30-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
A kötött felhasználású Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal igényelhető - közölte a központ.
A közleményben ismertették, hogy a Diákhitel Központ Zrt. csaknem húsz éve nyújt hitelt a felsőoktatásban tanulóknak, az ehhez szükséges forrásait a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől szerzi. A forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések is, amelyek a Diákhitel Központ számára hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé.
Kitértek arra: a kormány 2018 elején módosította a diákhitelek igénylésének feltételrendszerét, így számos ügyfélbarát változás lépett életbe. Vissza nem térítendő állami kamattámogatásként elengedték a diákhitel tartozás felét azoknál a hitelfelvevő édesanyáknál, akiknek 2018. január 1-jét követően született, vagy születik meg második gyermeke. Harmadik vagy további gyermek megszületése esetén a hitelfelvevő édesanyák teljes tartozását megszüntetik.
Tízezreknek kell ezekre a határidőkre figyelniük - itt a lista
Nemcsak az egyetemre-főiskolára jelentkezőknek, hanem a keresztféléves felvételizőknek és a középiskolában továbbtanulóknak is fontos dátumokot kell fejben tartaniuk. Íme, a legfontosabb határidők.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.