Odáig teljesen érthető a története, hogy elege lett a munkájából, mert stresszes és kimerítő volt. De miért pont a tőzsdét választotta, amikor úgy döntött, hogy váltani fog? Hiszen az az egyik legstresszesebb munkahely, legalábbis a közvélemény szerint.

Jól mondja, a közvélemény szerint. Valójában azonban csak eleinte az. Az én régi munkám egyébként nem a szó klasszikus értelmében volt stresszes, hanem egyszerűen azért, mert túl sokat kellett vele foglalkozni. Korán keltem, későn értem haza, a családomat szinte csak hétvégén láttam. Végül egy konkrét eset hatására döntöttem úgy, hogy változtatni akarok: a feleségem kérésére egy nap kivételesen én vittem el a kislányunkat az óvodába, és amikor odaértünk, kiderült, hogy már rég máshova jár. Az egyik motivációm tehát az volt, hogy otthonról akartam dolgozni, hogy több időt tölthessek a családommal. Emellett azonban volt egy másik okom is a váltásra: több pénzt akartam keresni. Tisztában voltam vele, hogy a hétköznapi munkakörökben a keresetnek van egy felső határa, a tőzsdén viszont korlátlan mennyiségű pénzt lehet keresni, ha tudja az ember, hogyan kell csinálni, ezért fordult errefelé az érdeklődésem.

Eleinte azonban nemhogy nem keresett pénzt a tőzsdén, hanem egyenesen vesztett rajta. Mi tette optimistává?

Az, hogy őrült voltam. Elhittem, hogy egyszerű lesz, pedig nem volt az. Emellett azonban az is lényeges, hogy annyira azért nem voltam bolond, hogy kilépjek az előző munkahelyemről. Ezért is mentem az amerikai tőzsdére: az az izraeli idő szerint este nyit, így munka után tudtam kereskedni, és volt rendszeres jövedelmem, amiből megengedhettem magamnak, hogy veszítsek.

Hogyan jutott el odáig, hogy profitot is látott?

Egy év után beláttam, hogy a tőzsdén az emberek 90 százaléka veszít, és csak a maradék 10 százalék nyer, ahhoz pedig tanulni kell, hogy közéjük tartozzak. Így hát csatlakoztam egy online kereskedőszobához, ahol profi elemzők segítenek az embernek. Mivel Izraelben a Wall Streettel kevesen foglalkoztak, egy amerikai kereskedőszobába léptem be, és egy phoenixi elemzőtől, Chris Mercertől kértem tanácsokat, aki már 15 éve tőzsdézett. Profitot még akkor sem láttam, de ebben nincs semmi meglepő, ugyanis mi, emberek nagyon nehezen fogadjuk el azt, amit nem értünk, és én sem értettem, hogy miért kell pont azt tennem, amit ő javasol. Így aztán megkértem, hogy legyen a mentorom, és kirepültem hozzá két hétre Phoenixbe tanulni. Ez elég sok pénzembe került, napi 1500 dollárt fizettem neki, de életem legjobb befektetése volt, mert amikor hazaértem, már értettem a dolgokat, és tudtam, hogyan lehet pénzt keresni a tőzsdén, fél év múlva pedig tényleg volt rendszeres profitom is. Innentől már csak egy lépés volt, hogy rengeteg pénzt keressek. Összesen két évbe került, hogy annyit keressek, amennyivel már otthagyhatom a munkámat, de a lényegi változás ott történt, amikor az agyam átállt a tőzsde logikájára, mert onnantól már csak idő kérdése a jelentős profit.


Mi kell ahhoz, hogy képes legyen az ember erre az átállásra?

Bárki képes rá. Ha kellően elszánt és eleget tanul az ember, nincs akadálya. Nem kell polihisztornak lenni hozzá, de még csak közgazdásznak sem, sőt nagyon komolyan mondom: a közgazdászok veszteni szoktak a tőzsdén. Az persze előfordulhat, hogy valaki beletanul a dologba, és miután átlátja, azt mondja, hogy ez nem neki való. Ugyanígy megtörténhet az is például, hogy az embernek azt mondja a felesége, hagyja abba, mert már túl sokat vesztett. De alapvetően nincs másra szükség, csak elszántságra és jó tanárokra.

Mi van akkor, ha jön egy gazdasági válság, mint pár évvel ezelőtt? Olyankor mit ér ez a tudás?

Kereskedőként nekem a gazdasági válság volt a legsikeresebb időszakom. Day tradinggel foglalkozom, nem befektető vagyok, hanem kereskedő, és ez nagy különbség. A tőzsdébe fektetett pénzben egyáltalán nem hiszek, személy szerint ugyanis nagyon félek a piactól, befektetőként fogalmam sem volna, hogy mi fog vele történni. És szerintem másnak sincs. Aki azt állítja, hogy ő tudja, az bolond vagy hazudik. Én a volatilitásban bízom, az pedig a gazdasági válság hatására csak még nagyobb lett. Egészen konkrétan 2008 októbere volt a legsikeresebb időszakom: előfordult, hogy egy nap alatt 120 ezer dollárt kerestem, és a hónap utolsó két hetében megtripláztam a hasznomat. Egyáltalán nem élveztem, hiszen a szemem láttára omlott össze a piac, viszont rengeteget kerestem rajta. De ugyanígy azon is kerestem, hogy 2010 márciusában teljesen váratlanul kilőttek a piacok. Amíg ilyen őrült cikázás zajlik, én csak többet fogok keresni, mert ilyenkor az emberek pánikba esnek vagy vérszemet kapnak, és aki így kereskedik, az hibázni fog, ezzel pedig nekem termel hasznot. Épp ezért is mondom, hogy érdemes megtanulni a day tradinget. A következő tíz évben valamikor megint lesz egy válság, és azon megint veszteni fognak az emberek, tehát valahol kompenzálniuk kell. A jelenlegi helyzetben mindenkinek szüksége van egy másodállásra, de azt nem lehet egy nap alatt megszerezni, és az sem mindegy, milyen másodállásról beszélünk.

Rendben, de miért tanít? Elvégre így a saját konkurenciáját képzi ki.

Egyrészt élvezem, ha átadhatom a tudásomat. Másrészt nekem ez nem árt, hanem éppen hogy használ. Anyagilag is érdekelt vagyok abban, hogy többen legyünk, ugyanis annál többet keresünk, minél több kereskedő vásárol ugyanazon stratégia szerint ugyanakkor. A világot persze nem fogom megváltani. Van már 7000 tanulónk, és szeretnénk elérni, hogy legyen egymillió is – viszont még akkor is lesz 300 millió amerikai, akik reggel felkelnek, bemennek dolgozni, telefonálnak és e-maileznek, és elkövetik azt a buta hibát, hogy közben megpróbálnak tőzsdézni is.

Ha már a számoknál tartunk: hogyan nőtte ki magát ennyire a Tradenet?

Véletlen volt. A Tradenet nem pénzügyi okokból indult, hiszen eleget kerestem. Egyszerűen úgy kezdődött, hogy a család és az ismerősök érdeklődtek, mit csinálok. Kilenc monitort használok, ami nyilván érdekes látvány, ők pedig megkérdezték, miről szól ez az egész. Aztán megjelentek olyanok, akik már fizettek is azért, hogy tanítsam őket. Nekem nem volt kifogásom, hiszen továbbra is kereskedhettem, közben pedig új embereket ismertem meg, és még pénzt is kerestem ezzel, ráadásul nem is keveset. Egy idő után azonban kezdtek sokan lenni a tanulók, és a feleségem szólt, hogy jobb lenne, ha ennyien nem mászkálnának a nappaliban, ahonnan a kereskedőszobám nyílik. Ekkor döntöttem úgy, hogy iskolát alapítok, amelynek a tel-avivi mellett most már nyílt egy londoni és egy budapesti irodája is, a jövőben pedig több másik is fog. Ettől függetlenül nekem nem változott az életem, ugyanúgy golfozok reggel és kereskedek este, mint korábban, közben pedig remekül szórakozom.



Miért éppen Budapesten nyitott irodát?

Több oka is van annak, hogy Budapestet választottuk a kelet-közép-európai központnak. A nyugati országokban az emberek még a főállásukba sem fektetnek ennyi energiát. Azt vettük észre, hogy Magyarországon az emberek készek arra, hogy egy mellékállásba kezdjenek, és ezzel rendszeres kiegészítő jövedelmet biztosítsanak maguknak. Szeretnek tanulni, ambíciózusok, nyitottak az újdonságra, ez pedig egyedülálló. Magyarország egy nagyon különleges hely, Budapest pedig egy gyönyörű, pulzáló város, és nem utolsó sorban az ország gazdasági központja.

Van valami jó anekdotája?

Inkább valami komolyat mondanék. Pár hónappal a gazdasági válság előtt meghívtak egy nagy egyetemre két híres bankigazgatóval együtt. Akkor már mindenki kezdett aggódni a kialakulóban lévő helyzet miatt, így tőlünk is megkérdezte a közönség, hogy mi lesz a piaccal. A két bankigazgató azt mondta, nem lesz gond, a piac erős, én viszont csak annyit feleltem, hogy nem tudom. Ezen persze mindenki felháborodott, hiszen azért hívtak, hogy véleményt mondjak, de én csak azt tudtam felelni: fogalmam sincs, és szerintem a másik két vendég sem tudja. Tényleg így gondoltam, hiszen – bár ezt már ott nem mondtam el – egy bankár az emberek pénzéből él, tehát az az érdeke, hogy erősnek mondja a piacot. A moderátor viszont tovább erősködött, hogy mondjam meg, szerintem mi történik majd, úgyhogy végül azt feleltem: hát jó, szerintem az lesz, hogy egyik napról a másikra mindenki kiveszi a pénzét a bankból. Vicces szituáció volt, persze a közönségnek ijesztő is. Azért pont ezt idéztem fel, mert itt világosan megmutatkozott a befektetők és a kereskedők közti különbség.

Mi a véleménye egyébként az egyetemi szintű gazdasági oktatásról? Van haszna?

Hogyne. Én magam is tanultam, bár nem fejeztem be. A közgazdaságtan rendkívül hasznos, hiszen sok mindent megért az ember a tanulmányai során a piaccal és a pénzzel kapcsolatban. A gond ott van, hogy az egyetemek túlzottan hisznek magukban. Azt hiszik, hogy aki ott tanul, az pénzt is tud keresni, pedig nem. Az egyetemeken a piac működését tanítják, nem pedig azt, hogy hogyan kell túlélni a piacon, és ez két külön dolog. Érdemes tehát közgazdaságtant tanulni, csak azt is tudni kell, hogy a való élet nem az egyetem. A való élet nem ökonómia, hanem ökológia, beleszólnak az emberi érzések, a kapzsiság, a félelem és egy sor más pszichológiai tényező is. Szoktunk egyébként együttműködni egyetemekkel: odamegyünk, és lerombolunk mindent, amit megtanítottak a hallgatóknak, és egy új perspektívát adunk a piaccal kapcsolatban. Az egyetemisták nagyon nyitottak arra, amit mi kínálunk: mindig ők keresnek meg minket, nem az egyetemek, és ez nagyon bátor dolog a részükről.

Mi a helyzet a szerencsével?

Annak egyértelműen van szerepe a kereskedésben. Előfordul, hogy helyes lépéseket tesz az ember, és mégis pénzt veszít. Ugyanakkor folyamatosan azt tapasztalom, hogy minél tapasztaltabb az ember, annál szerencsésebb is.

A pókert szereti?

Nem játszom, de tervezem, mert minél többet tudok róla, annál hasonlóbbnak tűnik a kereskedéshez. Akárcsak a tőzsdén, a pókerben is pszichológiai tényezők hatására nyernek és vesztenek az emberek. Ha tehát valaki tud kereskedni, abból lehet jó pókeres, és egy jó pókeresből is lehet jó kereskedő.

Bus András