"Általános az ivászat az egyetemeken és kollégiumokban"

Kétszer annyi alkoholt fogyasztanak a külföldön tanuló egyetemisták, mint azok a hallgatók, akik nem vesznek részt külföldi ösztöndíjprogramokban - állítják amerikai kutatók.

  • Eduline

Az alkoholfogyasztás leginkább az Európában, Ausztráliában, valamint Új-Zélandon tanulók körében nőtt meg drasztikusan – legalábbis a Washington Egyetem szakértői szerint, akiknek a hallgatók azt mondták, a helyi alkoholfogyasztási szokások miatt isznak többet, írja a Kamaszpanasz.

„Egyébként is általános dolog az ivászat kollégiumokban, egyetemen. Különösen nagy az esély erre, ha a diákok tanulmányaikat egy másik országban folytatják” – mondta Eric Pedersen, a Washington Egyetem pszichológia szakos hallgatója.

Sokat isznak a külföldön tanuló hallgatók

Henry Wechsler, a Harvard Egyetem tanára úgy nyilatkozott, hogy a külföldi ország önmagában fontos befolyásoló tényező, hiszen a helyiek viselkedése is nagy hatással lehet az ott tanuló diákokra. Emellett a megszokott környezettől való távolság is sokat számít, hiszen a hallgatók többsége távol a szüleitől „jobban elengedi magát”.

A Washington Egyetem hallgatói közül százhetvenheten válaszoltak a kutatócsoport kérdéseikre: az eredmények azt mutatják, hogy a külföldön tanulók minden nap fogyasztottak alkoholt, míg hazatérve már „csak” heti három-öt alkalommal.

eduline

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.