„Két ügyvédjelöltnek tudok munkát adni, rájuk szükségem is van. – mondja Dr. Bánfalvy Péter budapesti ügyvéd. Az egyikőjük harmadik éve van nálam, neki az alapfizetése kilencvenötezer forint. Ehhez még kap valamennyit azért, mert egy fontosabb ügyet ő visz a kezdetektől fogva. A másik lány nettó hetvenezer forintért dolgozik, ő ennyiért is vállalta. Év végén persze kapnak jutalmat is. Nem azért nem fizetek nekik többet havi szinten, mert bárkit is ki akarok zsigerelni, egyszerűen ennyit bír el az iroda.”

A friss jogi diplomások – kapcsolatok híján egyre nagyobb gondban vannak, ami az elhelyezkedést illeti. A bíróságokra szinte lehetetlen bejutni, a fogalmazói állásokra (ügyészség) is hatalmas a túljelentkezés. És ha valaki bent is van, közel sem fog olyan jól keresni, mint egy ritkább szakmát tanult fiatal. A pályakezdő tanári és orvosi fizetésekről pedig régóta tudjuk, hogy Magyarország az Uniós sereghajtó. Egy pályakezdő általános orvos bruttó alapbére 2008-ban 143 ezer forint volt, míg egy általános iskolai tanáré 130 ezer.

A számok és a valóság

De mi a helyzet akkor, ha összehasonlítjuk a szakmát tanultak statisztikai bérezését és a tényleges havi keresetüket? Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatai szerint 2008-ban egy szakács alapbére bruttó százezer forint körül volt, míg egy fodrászé még a kilencven ezret sem érte el. A darukezelők átlagosan bruttó százhúszezer forintot kerestek a tavalyi évben, de a szobafestők már csak alig több, mint kilencvenet. A szakmunkások között az abszolút elitbe tartoznak a CNC esztergályosok és forgácsolók (egyfajta számvezérlésű gépi technológia ismerői), őket kifejezetten keresik, mitöbb: jó alkupozícióban vannak a bérezésüket illetően, ők minden esetben 200 ezer fölötti fizetést kapnak.

Károly mesterfodrász, a budapesti agglomerációban dolgozik egy szalonban, amelyben már részben tulajdonos is. Nála egy sima vágás 8-9 ezer forint. Napi négy vendéggel számolva, ez közel 40 ezer forintot jelent. így hó végére kijön a 800 ezres bevétel, ebből azonban fizetni kell a rezsit, anyagköltséget, az adókról nem is beszélve. „De így is megmarad a 350 ezer tisztán, nem panaszkodom” – mondja.

Krisztián négy éve végzett villanyszerelőként egy szakmunkásképzőben, neki jó tapasztalatai vannak. „Szerencsére jó felkészítést kaptunk az iskolában – meséli – és mivel a bátyámnak kivitelezéssel foglalkozó cége van, be is léptem hozzá rögtön a vizsgáim letétele után. Egy kiszállásért 8-10 ezer forintot szoktunk kérni általában, de sok lakásban kell teljesen újra húzni az összes vezetéket, és azért ez nem kis pénz. Egy száz négyzetméteres lakásban nagyjából 200 ezer forint a szerelési díj, ebből – ha van megrendelés – havonta hármat is meg tudunk csinálni. Sok a meló, van hogy napi tizenkét óra, de jól keresek vele” – teszi hozzá.

Százezer betöltetlen állás

A Munkaerőpiaci Tükör 2008 című kiadvány tanúsága szerint a szakképzés problémája leginkább abban keresendő, hogy az intézmények sok szakmát oktatnak egyszerre, kis hatékonyságal. A tanműhelyek, ahol a gyakorlati képzés folyik, nagyon rosszul felszereltek, a szakmunkástanulók vállalatoknál történő képzése pedig akadozik, rengeteg az adminisztratív teher. Legalább ilyen sokat nyom a latban azonban, hogy a szakmunkás végzettségűek alapkészségei (írás-olvasás, számolási-logikai és szociális jártasságok) hiányosak, ezek nélkül pedig ma már szinte lehetetlen elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ugyanis ezeknek az alapkészségeknek a hiánya rontja az alkalmazkodóképességet. A rossz tapasztalatok miatt a cégek inkább érettségizett munkatársat fognak felvenni, mégha a legkevesebb írás-olvasással járó munkakört is kell betölteni – olvasható a felmérésben.

Mindenképpen szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a vállalatokkal, illetve elkezdeni olyan – versenyképes – szakmák felvételét is a tanrendbe, amelyek még hiányoznak – mondja egy budapesti szakiskola igazgatóhelyettese. Sajnos kiment a divatból a kétkezi munka, hiszen a fiatalok azt látják, hogy beszéddel meg egy kis marketinggel sokkal könnyebben meg lehet gazdagodni. Az állami normatíváért folyó harc sem kedvez a szakiskoláknak, hiszen a gimnáziumok tömegesen veszik fel az általánosban csak közepes teljesítményűnek számító gyerekeket is, így növelve a létszámot. Ennek köszönhetően sokakban az az előítélet él, hogy a szakmunkásképzők gyakorlailag a kezelhetetlen és ostoba gyerekek gyűjtőhelyei. – fogalmaz a pedagógus. Ezt tovább erősítik azok a felmérések, amelyek kimutatták, hogy a legrosszabb szociális körülmények közül jövő diákok - ha egyáltalán folytatják az általános után – biztos, hogy valamelyik szakmunkásképzőben kötnek ki, ahonnan utána nagyon magas százalékban ki is buknak.

Pedig, mint a munkaerőpiaci felmérések, illetve a megkereshető összegek is mutatják, ma nagyon is megérné szakmát tanulni. A döntéshozóknak abban kéne előrejutniuk, hogy a régimódi technikával dolgozó, sokszor elavult szakmákat oktató iskolákat versenyképes, az új technológiai kihívásoknak megfelelni tudó szakmákat tanító intézményekké tegyék, mert az ilyen képzettséggel rendelkező fiataloknak mindig lesz hol elhelyezkedniük. Fontos szempont az is, hogy ha egy érettségizett fiatal úgy dönt, nem kíván felsőoktatásba menni, hanem inkább kitanul egy hiányszakmát, ezt a felnőttképzés keretein belül zökkenőmentesen megtehesse. Így mindenki jobban jár: a tanulók is, mert lesz szakma és főleg munka a kezükben, és az ország is, mert ennyivel kevesebben lesznek munka nélkül.

Kanaki Anna

eduline