Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Flickr
Becslések szerint heti száz-százötvennel növekszik a világhálón elérhető tanfolyamok száma, vagyis a kínálat jószerivel végtelen. Igaz, ebben minden benne van: az egyetemek kurzusai éppúgy, mint az önképzésre valók, a nagy konzorciumok oktatási piacterein megjelenők vagy az egy-egy területre koncentráló magánkezdeményezések.
„Az online végzettségekkel óvatosak vagyunk – meséli egy nagyvállalat HR-tanácsadója –.Sokra értékeljük, ha az állásra jelentkezők folyamatosan képzik magukat, de megnézzük, milyen szervezet állította ki az online tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumot, és a szakismeretet mindenképpen teszteljük.”
Az online tanfolyamra beiratkozás előtt a legfontosabb azt felmérni, mennyi időt és energiát tudunk szánni a tanulásra. A jelentkezők az esetek többségében túl optimisták, ami később lemorzsolódáshoz vezet – a statisztikák szerint jó, ha tíz beiratkozott tanulóból ketten elvégzik az online kurzust. Adott esetben több kísérletet is megér, hogy pontosan „belőjük”, milyen módszerrel tanuljunk: van, akinek a videós oktatás, másnak a szövegalapú, interaktív teszt vagy a napi ötperces, játékos tanulás jön be jobban.
Ugyancsak a lemorzsolódási rátát növeli, ha valaki rosszul méri fel a saját tudásszintjét. Ha napi rendszerességgel használja ugyan a számítógépét, de mondjuk csak keresésre, levelezésre és chatelésre, viszont kódolni szeretne, annak nyilván még egy HTML5 alapfokon elnevezésű kurzus is túl magasról indul, érdemes lehet tehát valamilyen számítástechnikai alapkurzussal kezdenie. A digitális nyelvtanfolyamok esetén pedig éppen az ellenkezője jelenthet kockázatot: a nyelvtanulásba kezdők többsége rendszerint már valahol valamilyen szinten tanulta az adott nyelvet, az online nyelvkurzusok viszont rendszerint a nulláról indítanak, tehát az újrakezdő tanulók épp addigra unnak bele a dologba, amire érdemben újat tanulnának.
Evidenciának tűnik, de mégis igaz: fontos, hogy tudjuk, miért is tanulunk – főként, ha valaki hivatásszerűen akarja művelni az így elsajátítottakat. A világ legelterjedtebb nyelvoktató kurzusa, a Duolingo például közmegelégedésre működik, ám nem árt tudni, hogy az általa 2014 óta kínált nyelvvizsgát Magyarországon nem tekintik honosíthatónak, tehát például egyetemi felvételi pluszpontok szerzésére vagy „diplomamentésre” nem alkalmas.
A túlkínálat mellett a legnehezebb a minőségi kurzusok megtalálása, illetve a bizonytalan „csodamódszerek” kiszűrése. Garancia persze nincs, de első körben mindenképpen érdemes az angol rövidítéssel MOOC-oknak nevezett ingyenes online tömegkurzusok, illetve az ezeket kínáló, zömmel egyetemek által létrehozott piacterek – háromnegyed részben angol nyelvű – kínálatát végigböngészni. Ezek népszerűsége önmagában is sokat mondó: a statisztikák szerint eddig mintegy 40 millióan iratkoztak be legalább egy ilyen kurzusra. Itt garancia lehet a tananyag-kidolgozó szervezet neve is, továbbá az, hogy –bártartalmilag nem szűrik a portálok a fölkerülő anyagokat – bizonyos szolgáltatási és formai alapkövetelményeknek meg kell felelniük a kurzusoknak.
A döntés persze így sem könnyű – ezek a piacterek közel ötezerféle hosszabb-rövidebb kurzust kínálnak, az egyetemi krediteket érőktől a hobbytanulóknak szánt ismeretterjesztőkig. A legnagyobb portál az amerikai Stanford Egyetem két korábbi munkatársa által létrehozott Coursera, amely a piac több mint egyharmadát tudhatja magáénak, aztköveti az EdX, ami a Harvard Egyetem és a Massachusettsi Műegyetem (MIT) alapításával 2012-ben született. Jelentős brit állami támogatással működik a legnagyobb európai oldal, a FutureLearn, míg az Európai Bizottság közös európai portált tart fent leginkább egyetemek kurzusai számára Open Education Europa néven. Vannak továbbá népszerű magánoldalak, ilyen például az egyik legrégebbi, a videós oktatásra specializálódott Khan Academy vagy a bevallottan profitorientált és egyébként szintén egy stanfordi tanár által létrehozott portál, a számítástechnikai képzést fókuszba állító Udacity.
És ha már profit: az utóbbiévek tendenciája szerint egyre több a fizetős kurzus, gyakran olyan konstrukcióban, hogy a kedvcsináló alaptanfolyam ingyenes ugyan, a professzionális szintért viszont már pénzt kérnek a tananyagok fejlesztői. Még elterjedtebb ugyanakkor az az üzleti modell, amikor csupán regisztrációhoz kötött, tehát ingyenes a részvétel a kurzuson, a sikeres elvégzést igazolni hivatott záróvizsga, illetve az ezt igazoló bizonyítvány kiadása viszont pénzbe kerül. Igaz, az ilyen módon a Harvard vagy a Stanford egyetemről szerzett papír még mindig összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerül, mint hagyományos módon elvégezni ezeket az egyetemeket, bár aligha ér ugyanannyit a munkaerőpiacon.
A nagy egyetemek ugyanis jellemzően külön, önálló egységekbe szervezték digitális üzletágukat, és ezek a rendszerint X-szel megkülönböztetett egységek a dokumentumok kibocsátói is. Ráadásul a csúcsegyetemek még egy féket is beépítenek: a kínálatban alig-alig található olyan diplomás képzés, amely az elejétől a végéig online elvégezhető lenne. Közülük talán a legismertebb az University of the People, ami teljes online alapképzést kínál bizonyos szakokon, mégpedig ingyenesen, kizárólag a diplomakiadásért kér egy névleges összeget. Jellemzőbb az a gyakorlat, hogy az intézmények legalább egy félévre beiratkozást is megkívánnak – így kínál például alapszakos diplomát a Harvard, pontosabban a Harvard Extension School, kreditenként átlagosan 300 dollárért, amikkel egyébként a végelszámolásnál a tandíj már meghaladhatja a 40 ezer dollárt.
Tömöry Ákos
Ez a cikk először a HVG által kiadott Campus Plusz kiadványban jelent meg.
