Fizetésemelés jöhet 2018 januájától, ők keresnek majd jóval többet, mint eddig

Vendéglátást tanultok, szakképzett pincérek vagy éppen szakácsok vagytok? Jó hírünk van: a két évvel ezelőtt érvényes garantált bérminimum kétszeresét, vagyis több mint bruttó 240 ezer forintot is hazavihetnek 2018 januárjától a vendéglátóiparban és a szálláshely-szolgáltatásban foglalkoztatott szakképzett munkavállalók – tudta meg a Magyar Idők a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek érdekegyeztető fórumaként működő Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÁPB) társelnökétől.

  • Eduline
Fülöp Máté

Hülvely ­István a lapnak elmondta: a szóban forgó összeg a tárgyalások jelen állása szerint jelentősen meghaladja majd a kormány által a versenypiacon kötelezően előírt, bruttó 180 ezer forintos garantált bérminimumot.

Egy olyan ágazati kollektív szerződésen dolgozunk, amely a jövő évtől a legmagasabb bérminimumot biztosítja a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén – mondta.

Ismertette, a munkaadói oldal tervezett vállalása szerint a januári országos emelés mellé úgynevezett garantált bérkiegészítést rögzítenének az ágazati kollektív szerződésben. A foglalkoztatottak javára szóló, tízezrekben jelentkező nettókereset-emelkedésről szóló megállapodás mindenkire érvényes lesz, aki a kétoldalú bizottságban képviselteti magát, illetve aki önként csatlakozik.

Kiemelte: a jelentős fizetésemelés nem csupán az újonnan érkező szakmunkásokat érintené. Így például a területen alkalmazott bérpiramis szerint az, aki már teremfőnökként dolgozik, a következő évben arányosan többet kell kapjon, mint az új kollégák vagy a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak.

Fizetési adatok: ennyit lehet keresni az öt legnépszerűbb gazdasági alapszakkal

Gazdasági alapszakon szeretnétek továbbtanulni, de kíváncsiak vagytok, milyen fizetésekre számíthattok majd friss diplomásként? Utánajártunk. A Felvi.hu szakkeresőjének segítségével megnéztük, mennyit lehet keresni 2016 öt legnépszerűbb gazdasági alapszakjának elvégzése után a 2014-es diplomáspálya-követési adatok alapján.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.