Idén is elindul a nyári Diákmunka program - 21 ezer diákra számítanak

Idén is elindul a kormány nyári diákmunkaprogramja, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

  • Eduline/MTI

Mintegy 21 ezer diák jelentkezésre számítanak - tette hozzá az államtitkár. Idén is két típusa lesz a programnak - önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott - diákmunkára jelentkezhettek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhattok munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhattok.

Schanda Tamás elmondta, az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti. Ennek megfelelően a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.

Ha szeretnétek jelentkezni, akkor a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérnetek a nyilvántartásba vételeteket, ezt akár már most is megtehetitek. A nyári diákmunka programról ezen az oldalon találhattok további tájékoztatót.

Figyelmeztet a NAV: enélkül nem dolgozhattok nyáron

Ha még nincs adóazonosító jeletek, de szeretnétek a nyáron dolgozni, akkor itt az ideje beszerezni, hiszen enélkül nem vállalhattok munkát - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.