szerző:
Eduline

Nem a saját bázisát szeretné építeni, hanem az MSZP-t akarja megerősíteni a Táncsics Akadémia politikusképzésével - erről beszélt Gyurcsány Ferenc videóblogjában. A hallgatókat többek között Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Andor László uniós biztos és Ripp Zoltán történész tanítja majd.

A Táncsics Akadémia igazgatója szerint néhány óra alatt több tucat érdeklődő mellett már jelentkezők is akadtak a képzésre. „Azokat a fiatalokat várjuk, akik szociál-liberális elveket vallanak, de még nem tudatosan, azt viszont már tudják, hogy nem ilyen országban szeretnének élni, és aktív közéleti érdeklődés van bennük” – mondta az ATV-nek Sebian-Petrovszki László.

Gyurcsány Ferenc a Corvinuson: újra tanítani fog
©

„Azt veszem észre, hogy a 20 évvel ezelőtti eseményekről már semmit nem tudnak, történelemmé vált. Ennek a korszaknak a kutatójaként gyakran tartok előadást és látom, hogy olyan nevek is feledésbe merültek, akik szereplői voltak az akkori politikának” – nyilatkozta a történész.

eduline