Felvételi: egy csomó hallgató csak most szembesül ezzel a változással

A bajai vízügyi szakok elcsatolása miatt lesznek változások, ezek közül is legfontosabb, hogy az állami diákok közszolgálati ösztöndíjat kapnak. De mégis mi az a közszolgálati ösztöndíj?

  • Eduline
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Tegnap írtuk meg, hogy a bajai Eötvös Józseg Főiskola két vízügyi intézete teljes egészsében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez kerül át. Bár a képzés marad Baján, sőt, még az épület is ugyanaz lesz, mint jelenleg, több változásra is készülni kell.

Ezek közül a legfontosabb, és a legtöbbeket érintő változás egyértelműen az, hogy az állami ösztöndíjas képzésre felvett hallgatóknak az NKE szabályai szerint a többi intézménytől eltérő módon egy speciális ösztöndíj jár.

A közszolgálati ösztöndíjjal támogatott alap- és mesterképzésen eltöltött félévek nem számítanak bele az állam által támogatott 12 félévbe.

Az viszont a közszolgálati ösztöndíjra is igaz, hogy legfeljebb két félévvel csúszhattok, tehát egy 6 féléves alapszakon legfeljebb 8 félévig lehettek közszolgálati ösztöndíjasok, ezután átkerültök önköltséges képzésre.

Vállalnotok kell, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzitek a diplomátokat, illetve a diplomázást követő húsz évben legalább a képzési idővel megegyező időtartamban hazai munkaviszonyban álltok. Ha nem végzitek el időben a képzést, vissza kell fizetnetek a közszolgálati ösztöndíj felét, ha pedig nem teljesítitek a hazai munkaviszonyra vonatkozó kötelezettséget, akkor a teljes összeget.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.