Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Vannak, akik mentesülnek a kötelezettség alól.
A gimnáziumi, szakgimnáziumi képzésben tanulók számára a köznevelési törvény szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése.
Bizonyos esetekben ugyanakkor nem szükséges az 50 óra teljesítése. Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint például nem kell közösségi szolgálatot végeznie azoknak a tanulóknak, akik
Ha még nem végeztétek el az 50 óra közösségi szolgálatot, de ti nem vagytok "felmentve" ez alól a követelmény alól, ajánlunk néhány szuper helyet, ahol szívesen fogadnak titeket:
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.