Megvan, hányan kerülhetnek be idén a Budapesti Gazdasági Egyetem állami ösztöndíjas képzéseire

Évek óta a gazdasági alapszakok vezetik a népszerűségi listákat, évről évre több ezren próbálnak bejutni ezekre a képzésekre. De hányan szerezhetnek állami ösztöndíjas helyeket? Mutatjuk a Budapesti Gazdasági Egyetem 2023-as számait.

  • Eduline

3228 - összesen ennyi állami ösztöndíjas helyet szerezhetnek a Budapesti Gazdasági Egyetemre (BGE) jelentkezők a 2023-as felvételin - derül ki a felvételi tájékoztatóból, amely képzési területekre lebontva (szakonként azonban nem) is megadta a maximális létszámot:

  • bölcsészettudomány:110
  • gazdaságtudományok: 2458
  • informatika: 520
  • pedagógusképzés: 60
  • társadalomtudomány: 80

Az egyetem ezen felül saját döntésének megfelelően önköltséges hallgatókat is felvehet, tavaly több mint kétezer elsőéves jutott be valamelyik fizetős képzésre.

Előzetes ponthatárok helyett állami ösztöndíjas létszám

Szerdán írtunk arról, hogy idén teljesen átalakult a felsőoktatási felvételi rendszere: amellett, hogy már nem kötelező minden szakhoz az emelt szintű érettségi, és a 280-as - eddig jogszabályban szereplő, vagyis minden alap-, osztatlan szakra és egyetemre, főiskolára érvényes - minimumponthatárt is eltörölték, idén azon a negyven népszerű képzésen sem lesznek központi, előzetes ponthatárok, amelyeken eddig ennek az eléréséhez kötötték az állami ösztöndíjas hely megszerzését.

Az Oktatási Hivatal kérdésünkre azt írta: maguk az egyetemek, főiskolák dönthetnek arról, húznak-e előzetes ponthatárt ezeknek a szakoknak az állami ösztöndíjas formáján. A legtöbb intézmény azonban ettől eltekintett.

Helyette viszont - ez újdonság - meg lehet nézni, melyik intézmény pontosan hány állami ösztöndíjas hallgatót vehet fel a különböző képzési területekre. A változásról bővebb infót itt találtok:

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.