Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A májusi vizsgaszezon holnap a középszintű informatikaérettségivel folytatódik. Összeszedtük, milyen feladatok lesznek, hány pontot kaphattok egyes vizsgarészekre és mennyi ideig fog tartani az érettségi.
Mennyi időtök lesz a feladatokra?
A középszintű informatikaérettségi 180 perces összesen 120 pontért. A rendelkezésetekre álló időt tetszés szerint oszthatjátok be és a feladatok megoldási sorrendjét is önállóan határozhatjátok meg.
Hányra kell érkeznetek?
A gyakorlati vizsga helyszínén már a vizsga kezdete előtt fél órával meg kell jelenni, ahol a rendszergazda által kijelölt helyet kell elfoglalnotok. Ekkor a rendszergazda írásban tájékoztat majd benneteket arról, hogy milyen felhasználói adatokkal tudtok belépni, milyen módon éritek el a vizsgához szükséges forrásfájlokat, illetve arról is kaptok információt, hogy a befejezett munkákat hova kell majd mentenetek.
Milyen témakörök lesznek a vizsgán?
A feladatsor tematikailag lefedi a követelményrendszer alábbi témaköreit, és időarányaiban a következőkre törekszik:
Ezek a számok természetesen csak irányadóak, ahogyan azt már említettük, ti döntitek el, hogy a 180 percen belül egy-egy feladattal mennyit foglalkoztok.
Hogy működik a pontozás?
A szövegszerkesztésre 40 pontot, a táblázatkezelésre 30 pontot, a prezentációra, grafikára, weblapkészítésre szintén 30 pontot, az adatbázis-kezelésre pedig 20 pontot kaphattok. Az egyes témakörök feladatainak, részfeladatainak pontozása feladatfüggő, összpontszámuknak azonban meg kell egyezni a témakörhöz rendelt összpontszámmal.
Az értékelés központi javításiértékelési útmutató alapján történik. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza a feladatok részletes megoldásait, annak lehetséges változatait, az egyes megoldásrészekre adható részpontszámokat, annak lehetséges bontását - olvasható a vizsgakövetelményben.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.