"A negyedik napon nem voltam ilyen vírusos témákra felkészülve"

Átlagos vizsgának tartják a mai feladatsort a középszinten érettségizők. Továbbra is várjuk a véleményeket.

  • Eduline

A hallgatásnál az első kettő nem volt nehéz, itt lassan beszéltek, a harmadik szöveget viszont "lehadarta" a feladat - emelte ki Bence a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gróf Károlyi Sándor Technikum diákja. Szerinte nem volt nehéz a mostani vizsga "átlagos volt, nem volt nehéz és könnyű se" - összegezte. Arra a kérdésre, hogy milyennek találta a témákat, csak annyit mondott, a negyedik napon már nehéz értékelni a vírussal kapcsolatos szövegeket, "volt elég vírus a héten".

"Számomra ez most könnyebb volt, mint amire számítottam. Egyedül a nyelvhelyességnél és a levélnél éreztem, hogy kicsit szűkösebb az idő" - mondta Dani, egy ceglédi iskola végzőse, aki azt is hozzátette: a második levél egy kicsit csalódás volt számára, mivel nagyon sokat készült, de itt nem igazán értette meg a szöveget, így a megoldásában sem biztos. A hallás értés hanganyagát tökéletesnek találta, a feladatokkal sem volt gondja, egyedül a harmadikat érezte picit nehezebbnek, de mint mondta, az is megoldható volt. "Az első viszont feldobta a kedvünket, mivel a szöveg egy túlysúlyos emberről szólt, és csámcsogás, rágás és disco zene szólt alatta. Ez tényleg jó hangulatot csinált, így nem volt olyan stresszes" - tette hozzá.

Áron, a BMSZC Báthy Ottó Titusz Informatikai Technikum diákja a feladatokat szintén jónak érezte, viszont az idővel nála is akadtak gondok. A levelekre nagyon kevésnek érezte a 60 percet és sietnie kellett, hogy be tudja őket fejezni. "A hallás utáni feladatok is jók voltak, a szöveg is érthető volt és nem volt benne akcentus sem" - mondta, majd ő is kiemelte, mennyire tetszett neki az első feladat zenéje.

Az angolérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.