Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már csak egy hónap és kezdődik az idei érettségi szezon, ezért ideje tisztázni, pontosan mire számíthattok majd a vizsgákon. Most a középszintű magyarérettségi legfontosabb szabályait gyűjtöttük össze.
A középszintű magyarérettségi megoldására 240 perc áll majd rendelkezésetekre. Ezalatt két feladatlapot kell majd megoldanotok. Az írásbelin összesen 100 pontot, a szóbelin pedig maximum 50 pontot lehet elérni.
Milyen lesz az írásbeli?
Az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A vizsgadolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti.
Ezután kerül sor a II. feladatlap kiosztására és megoldására. Ebben a részben két szövegalkotási feladat közül választhattok majd – vagy egy mű/műrészlet problémaközpontú, értelmező bemutatása, vagy két mű/műrészlet adott szempontú összehasonlító elemzése lesz a feladatotok. Akármelyiket is választjátok, az elvárt szöveg terjedelmének 400-800 szónak kell lennie.
Milyenek a pontozási szabályok?
Az írásbelin szerezhető 100 pont a következő részpontszámokból adódik össze. Az I. feladatlapra 50 pontot kaphattok – 40-et a szövegértésre, 10-et a szövegalkotásra.
A II. feladatlappal maximum 40 pontot szerezhettek, amiből maximum 25 pont jár a tartalmi minőségre, 15 pont pedig a nyelvi minőségre. Ezeken kívül a teljes dolgozat helyesírását és írásképét is értékelik – az előbbire 8 pontot, az utóbbira 2 pontot kaphattok.
Hogyan néz majd ki a szóbeli?
A szóbeli vizsga egy magyar nyelvi és egy irodalmi tételhez megfogalmazott feladat megoldásából és a megoldás kifejtéséből áll. A magyar nyelv és irodalom tételsor 20 magyar nyelvi és 20 irodalmi tételből áll.
Hogyan pontozzák a szóbelit?
Középszinten a szóbeli vizsgateljesítményetekre maximum 50 pontot kaphattok. Ezen belül az irodalom felelet tartalmi minőségéért 25 pont, a magyar nyelv felelet tartalmi minőségéért 10 pont, a két felelet nyelvi minőségéért együtt 15 pont adható.
Milyen legális puskákat használhattok az írásbelin és a szóbelin?
Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként négy példány lesz. A szótárakról a vizsgabizottságot működtető intézmény gondoskodik.
A szóbeli vizsgán irodalmi szöveggyűjtemény, kötet vagy a feladatok kidolgozásával összefüggő más nyomtatott ismerethordozó a tételnek megfelelő részlete (pl. internetes oldal nyomtatott változata, egynyelvű szótár, művelődéstörténeti térkép, képzőművészeti album) használható. A tételsornak megfelelő segédeszközöket a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosítja.
A 2021-es érettségivel kapcsolatos legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.