Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tavalyi létszám háromszorosa, összesen mintegy 27 600 vizsgázó több mint 35 000 vizsgára jelentkezett.
Közülük 8600-an emelt, és 26 400-an középszinten vizsgáztak - közölte az Emmi.
Ami az eredményeket illeti
A statisztikák szerint a középszintű vizsgák átlaga a tavaly őszi 31 százalék helyett 78 százalék lett, az emelt szintű vizsgák esetén a tavalyi 75 százalék helyett 78 százalékos lett az átlageredmény. A sikertelen vizsgák aránya a 2019 őszén mért 13 százalék helyett idén mindössze 1,5 százalék volt - azaz jóval kevesebben buktak meg az idei őszi vizsgákon, mint tavaly.
A kormány december 18-i rendelettel ismét módosulnak az érettségi lebonyolításának technikai szabályai. A módosítás az alsóbb éves érettségizők számára lehetővé teszi, hogy írásbeli vizsgaeredményük érvényben tartása mellett, pótló vizsgáikat mostantól bármely tavaszi vagy őszi vizsgaidőszakban letehessék, így nem kell azzal a rendes érettségi vizsgájukig várniuk.
A vizsgaszabályzat másik, átmeneti rendelkezése a most végzős vizsgázók számára teszi lehetővé azt, hogy az ősszel esetleg befejezetlenül maradt középszintű vizsgáikat pótló vizsgán - az írásbeli vizsga eredményének megtartása mellett - a 2021. május-júniusi vizsgaidőszakban, azaz a rendes vizsgáik mellett, a hiányzó szóbeli vizsga letételével fejezhessék be, akkor is, ha ezzel párhuzamosan ugyanabból a vizsgatárgyból emelt szinten is vizsgáznak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.