Milyen esetben kérhettek jogorvoslatot a felvételi során?

Ha nem értetek egyet a besorolási döntéssel, jogszabálysértésre hivatkozva közigazgatási pert indíthattok. De hogy működik ez a folyamat? Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Jogorvoslat kérésére több szabály is vonatkozik, többek között az, hogy csak közigazgatási peren keresztül tudjátok kérni az eredmény felülvizsgálatát.

Fontos tudnotok, hogy csak abban az esetben tudjátok elindítani a pert, ha a Hivatal által elkövetett jogszabálysértés történt, amit pontosan meg tudtok jelölni a keresetlevélben. Ezt a keresetet kizárólag a besorolási határozat közlése után tudjátok benyújtani, amit a Felvin keresztül kaptok meg augusztus 5-ig. Ezután 15 napotok lesz elindítani a folyamatot az Oktatási Hivatal ellen, ők lesznek az alperesek. A keresetlevelet a jogvita eldöntésére illetékes Fővárosi Közigazgatási- és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az Oktatási Hivatalhoz elküldve kell benyújtani - az Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy postai úton (3 példányban) a 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre. A bíróságnak ezután a levél megérkezésétől számítva 45 napja van elbírálni a kérést, majd kézbesíteni azt nektek.

Ebben az ügyben méltányosság gyakorlásának nincsen helye - hangsúlyozza a Felvi tájékoztatója. Ez azt jelenti, hogy utólag végzettséget, eredményt vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat nem fogadhatnak el - vagyis, ha ezeket nem töltöttétek fel a határidő lejárta előtt a Felvire, akkor azok már semmiképp sem vehetők figyelembe ebben a felvételi eljárásban. Ezen kívül a besoroláshoz szükséges, méltányosságból kért pont megadása sem lehetséges. 

A keresetlevélben foglaltakat az Oktatási Hivatal megvizsgálja, és ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sértett, azt - egy alkalommal - módosíthatja vagy visszavonhatja.

Az alkalmassági vizsgára is ez vonatkozik?

Nem, az alkalmassági, szakmai vagy gyakorlati vizsgákkal, és az egyetemek saját felvételi döntéseivel nem az Oktatási Hivatal foglalkozik, a jogorvoslatot ilyenkor az adott intézmény vezetőjének kell benyújtani az egyetem által meghatározott módon, általában írásban. Ezeknek az intézményi honlapokon tudtok utánanézni. Tehát a keresetlevélben az egyetem saját döntését nem tudjátok megkérdőjelezni, az csakis a jogszabálysértésekkel foglalkozik.

Ilyen volt a tavalyi pótfelvételi

Minden évben van pótfelvételi, amit a ponthatárok kihirdetése után szoktak meghirdetni. Megnéztük, hogy milyen volt a tavalyi pótfelvételi.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.