"Ha a kihirdetett ponthatár felett van a pontom, már biztos, hogy felvettek az egyetemre?"

Gyakran felmerül a kérdés, hogyha a július 23-án kihirdetett ponthatár felett van a pontszámotok, akkor az azt jelenti-e, hogy már biztosan felvettek benneteket a megálmodott szakra? Íme a válasz.

  • Eduline

A felvételi eljárás során az egyes jelentkezési helyeken – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan július 23-án határozzák meg a felvételi ponthatárokat. Ennek során mindenkinél megállapítják, hogy melyik jelentkezési helyre nyert, illetve nem nyert besorolást.

Az olvasói kérdésre tehát a válasz: igen. Ha a meghúzott ponthatár felett van a pontszámotok, akkor bekerültetek arra a helyre, amit kinéztetek magatoknak. Fontos azonban, hogy tudjátok, hiába sikerül megugranotok több képzésnél is a ponthatárokat, ilyenkor már nem dönthettek arról, hogy melyik képzést szeretnétek elkezdeni. Ugyanis minden felvételiző csak egy szakra kerülhet be, méghozzá a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, amelyen az összpontszáma eléri vagy meghaladja a felvételi ponthatárt.

Arról, hogy melyik szakra sikerült bekerülnötök sms-ben is kaptok tájékoztatást (ha megadtátok a telefonszámotokat a jelentkezéskor), valamint a Felvi augusztus 5-ig küld nektek a besorolási döntésről egy határozatot - erről itt olvashattok részletesebben.

Ilyen volt a tavalyi pótfelvételi

Minden évben van pótfelvételi, amit a ponthatárok kihirdetése után szoktak meghirdetni. Megnéztük, hogy milyen volt a tavalyi pótfelvételi.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.