Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Már egy ideje elindult a tavaszi ügyintézési időszak. De hol nézhetitek meg, hogy milyen pontokkal számolhattok az egyes szakoknál? Itt a válasz.
Ha kíváncsaik vagytok a pontszámaitokra, a jelentkezői státuszlapon egyben, összegezve láthatjátok az adataitokat és az aktuális pontszámokat. A jelentkezések és pontszámok menüpontban pedig megnézhetitek, hogy az egyes jelentkezési helyeken mennyi a kiszámított felvételi összpontszámotok.
A pontszámítás alapját a közhiteles nyilvántartásokból származó információk és a dokumentummal megfelelően igazolt és feldolgozott eredmények képezik - hívja a fel a figyelmet a Felvi. Így ha pótoltatok egy hiányzó dokumentumot, és ez a feldolgozott dokumentum hatással van az összpontszámotokra, a változás csak a dokumentum feldolgozását követő napon jelenik meg a pontszámban.
Érdemes tehát az ügyintézési időszakban többször is visszalátogatni az E-felvételi felületére, hogy az aktuális értéket láthassátok - teszi hozzá a felvételi tájékoztató.
Hat egyetem készül modellváltásra, de az állami ösztöndíjak maradnak
Újabb hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek augusztus 1-jétől a parlamenti döntésre váró törvényjavaslatok szerint. Az új működési modell az eddigiekhez hasonlóan továbbra is biztosítja minden hallgatónak az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét az érintett egyetemek mindegyikén - nyilatkozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára az MTI-nek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.