Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Itt találjátok a középszintű magyarérettségi egyik választható feladatának - szaktanár által javított - megoldási javaslatát, egy mű elemzését. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.


Lehetséges tartalmi elemek:
- a gyermeklét és a felnőttek világának szembeállítása klasszikus irodalmi téma, lírában, epikában, drámában egyaránt- irodalmi értelmezésben a gyermek világa gazdagabb, értékesebb állapot, a felnőtteké sivárabb, értékvesztett létforma (Móricz, Csáth, Kosztolányi, Saint-Exupéry)- a gyermek világára a romantika szabad, végtelen képzelete jellemző. Természetkultusz, harmónia a kisfiú és a természeti környezet között. A kisfiú, az általa olvasott mesék szereplői, a kert növényei, állatai egy nagy közös varázslat résztvevőiként jelennek meg.- a felnőttek világa rideg, reális közeg. Rosszindulat, irigység, vetélkedés jellemzik. A képzelet helyett csak a rideg valóság marad.- a két állapot közötti váltást a”vénasszony éles sikoltása” szimbolizálja. A gyermek játéka erkölcsi vétséggé, a kert biztonságos játszótere ellenségessé válik. Mindezt az ősz elmúlástoposza foglalja keretbe. Egyfajta felnőtté válás, beavatódás, kijózanító és kiábrándító rácsodálkozás söpri el a gyermeki álmokat.- a fő motívum a kert toposza, amely az első részben a gyermeki értékrend kincsestára, a „leleplezés” utáni részben az elvesztett illúziókat jelképezi. A kert leírásakor fontos a költői eszköztár, mely mindvégig megszemélyesíti a természeti elemeket, így a kisfiú cinkosává, kátszótárssá emelve azokat.- a kert értelmezéséhez tartozik egyfajta nosztalgikus-elégikus múltbafordulás az írótól: a tulajdonosok (uraság > öreg pap > kisfiú) más értelemben vett értékvesztést szimbolizálnak (az uraság alakjánál az öreg Toldi és Arany művének értékszerkezete is felidéződhet)- a lopás szintén központi motívum – viszonya a címmel fontos – a novella moralizáló tanulságát hordozza: ki lopott kitől > a kisfiú diót „lop” a nagybátyjától (itt is fontos a csataviselt öreg pap alakja), későbbi felismerés az író részéről, hogy valójában őt lopták meg: a gyermekkorát lopták el tőle.- az elbeszélői szerkezet eszközei között fontos az epilógus, melyből (idősíkváltás)visszaemlékezve a szerző újraértelmezi a gyermekkorában vele történt helyzetet, kitágítva az egyedi esetet egyfajta emberi törvényszerűséggé, örök emberi (generációs) problémává. Fontos színtér a falu zárt és szigorú erkölcsű mikrovilága, a népies és archaikus szóhasználat, a töredékes párbeszédek, mint a zárt közösség és a bizalmas emberi kapcsolatok hordozóivá válnak.A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.
A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!
Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.