Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Évek óta most felvételiztek a legtöbben a februárban induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Mi vár még a jelentkezőkre és hogyan tovább 2020-tól? Itt vannak a tudnivalók.
Lezárult a 2020-as keresztféléves felvételi jelentkezésének hitelesítési időszaka, összesen 6023-an jelentkeztek egyetemre, főiskolára - írtuk meg korábban az Oktatási Hivatal adatai alapján. Ez volt az utolsó olyan felsőoktatási felvételi lehetősége a diákoknak, amelynek során még nem voltak érvényesek a 2020-as felvételi változásai. Vagyis még kötelező emelt szintű érettségi nélkül is bejuthatnak a kiszemelt képzésre a hallgatók, ha arra külön feltételként tényleg nem kötelező érettségi vizsgát emelt szinten teljesíteni.
Az előző évekhez képest a felvételi jelentkezők száma némi emelkedést mutat: 2012 óta ugyanis most először haladta meg a jelentkezők száma a hatezer főt. Tavaly és tavalyelőtt alig 5300-5400 között alakult a keresztféléves felvételizők száma.
Bekerülni azonban még kevesebben kerültek be. A 2019-es felvételin például 5293 jelentkezőböl több mint ezer fővel kevesebb, 4187 hallgató kezdhette meg tanulmányait a felsőoktatásban. Ugyanakkor a mostani jelentkezés lehetséges, hogy a felvételi szigorítás miatt ugrott meg?
A változások
A legújabb kormányzati döntés értelmében már nem kötelező a kötelező középfokú nyelvvizsga, így a 2020-as általános felvételi jelentkezéshez egy kötelezően emelt szintű érettségire vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevélre lesz szükség. A minimumponthatárról, és az egyes képzésekre vonatkozó követelményekről itt olvashattok.
Ezek a legnépszerűbb képzések a 2020-as keresztféléves felvételin
Több mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre.
A keresztféléves felvételin január 9-ig még van lehetőség dokumentumpótlásra, sőt sorrendmódosításra is. A ponthatárokat pedig várhatóan január 23-án hirdetik ki a Felvin. További teendőkről, részletes szabályokról itt olvashattok.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.