Felvételi: idén ezek a legnépszerűbb szakok a Debreceni Egyetemen

Tizenegy százalékkal többen jelentkeztek első helyen a Debreceni Egyetemre, mint tavaly.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több mint 112 ezren, az előző évinél 4 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. Közülük 9830-an a Debreceni Egyetemet jelölték meg első helyen, ez megközelítőleg 1000-rel több a tavalyinál – olvasható az egyetem oldalán.

Hozzátették: ezzel továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a debreceni. „Ez nemcsak presztízsértékű, hanem komoly minőségi ugrást is hoz, hiszen azokon a szakokon, ahol a legnagyobb a túljelentkezés, ott a ponthatárok is jelentősen nőhetnek majd” – idézi az oldal Bartha Elek oktatási rektorhelyettest.

Ez a tíz legnépszerűbb alapszak a 2019-es felvételin: tarol a gazdálkodási és menedzsment

Gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, mérnökinformatikus - ez a 2019-es felvételi három legnépszerűbb alapszakja. Nyilvánosságra hozták a jelentkezési statisztikákat, idén összesen 112 034-en jelentkeztek egyetemre és főiskolára.

2019 szeptemberében 71 alap- és 84 mesterszakot, 6 osztatlan képzést, valamint 7 felsőoktatási szakképzést indít a Debreceni Egyetem. Az intézmény alapképzéseit idén 13 százalékkal többen jelölték meg, mint tavaly. Közülük az ápolás és betegellátás, az általános orvos, az óvodapedagógus és a gépészmérnök szakok voltak a legnépszerűbbek ebben az évben.

Érdekesség, hogy a tíz legkedveltebb szak az egyetem tíz különböző karán oszlik meg. A karok összehasonlításában a legnagyobb növekedést (42,5 százalék) a Gyógyszerésztudományi, a Műszaki (32,5 százalék), valamint az Állam- és Jogtudományi Kar (31,8 százalék) érték el a jelentkezők száma alapján. A legtöbben, 1906-an viszont a Gazdaságtudományi Kart választották első helyen, amit a Bölcsészettudományi, illetve a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar követ.

A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.