Mikor érvényes a felvételi jelentkezés? Ezeket a feltételeket kell teljesíteni

A jelentkezési időszak elkezdődött, de mi kell ahhoz, hogy a jelentkezéseteket mindenképp elfogadják? Ezeket a feltételeket kell teljesíteni az érvényes jelentkezésért.

  • Eduline

A következő három dologra kell majd nagyon odafigyelni, ha szeretnétek érvényes, kifogásolhatatlan jelentkezést leadni. Ugyanis a jelentkezésetek csak akkor tekinthető érvényesnek, ha:

  • a határidőn belül (2019. február 15-ig) nyújtottátok be,
  • a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásnak megfelelő, erre a célra kialakított elektronikus felületen nyújtottátok be jelentkezését, és a személyes adataitokon kívül megjelöltetek legalább 1 jelentkezési helyet,
  • az E-felvételiben kitöltöttétek jelentkezési űrlapot (az utolsó adatállapotnak megfelelően) hitelesítettétek (ezt két módon tehetitek meg: vagy ügyfélkapun keresztül vagy kinyomtatott, aláírt, postai úton benyújtott hitelesítő adatlappal). Erre a határidőig benyújtott jelentkezés után még lesz öt napotok, hiszen hitelesíteni 2019 február 20-ig van lehetőségetek.

Fontos, hogy a nem hitelesített elektronikus jelentkezés a rendelkezésre álló határidőn túl nem fogadható el, és ez a jelentkezés érvénytelen lesz.

Felvételi kisokos: ezeket a dokumentumokat kell feltölteni a jelentkezésnél

Milyen dokumentumokat, igazolásokat és bizonyítványokat kell beküldeni a felvételi jelentkezéssel? Itt a válasz.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu